A tervek szerint öt körben fogják lebonyolítani az értékesítést. Az első négy megyét, Komárom, Somogy, Szabolcs, Heves megyét érinti, ahol várhatóan 220 postának lesz 2008 július elsejével új üzemeltetője. Ezeken a helyeken összesen 560 főt foglalkoztatnak, de a Posta számít arra, hogy ebből a körből is kikerülhet a későbbi vállalkozói üzemeltető. Az elsők tapasztalatai alapján folytatódik a további megyékben a posták kiszervezése. A tervek szerint ez a folyamat 2009 első félévére érhet véget. Szabó Pál hangsúlyozta, hogy az új üzemeltetők mindazt a szolgáltatást kötelesek lesznek nyújtani, amit jelenleg a Posta üzemeltetésében elérhet a lakosság. Az átszervezést a postai liberalizációra történő felkészítéssel indokolta a vezérigazgató, ami egyébként éves szinten, például 2009-ben 2,5 milliárd forint hálózati költségmegtakarítást eredményez, ami jelentékenyen javíthatja a Posta eredményességét, amely 2008-ra 3-3,5 milliárd forintos üzemi eredménnyel számol.