Fizetős lesz a koronavírusteszt

Július közepén léptek életbe Magyarországon az új beutazási szabályok, melyek értelmében három kategóriába sorolták az országokat (zöld, sárga, piros) a fertőzöttség szempontjából. A kódok szerint a zöld a normális besorolás, de a sárga vagy vörös országból érkezőknek a határon egészségügyi vizsgálat lesz, ami ha igazolja a fertőzésgyanút, karanténba kell vonulni. Július 31-ig az állam átvállalta a tesztek árát, szombattól viszont már mindenkinek magának kell fizetnie a koronavírustesztet, ha két hétnél hamarabb akar szabadulni a kötelező házi karanténból. Augusztus 1-től a hatósági karantén iránti mentességet általános illeték megfizetése mellett (3000 forint) kell kezdeményezni a lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes járási vagy kerületi hivatalhoz kell benyújtani, amely határozattal dönt.

Kezdődik az Airbnb-szigor

Holnapról hatályos a július 21-én kihirdetett, Airbnb-törvénynek is nevezett jogszabályváltozás, amelynek értelmében ezentúl az önkormányzatok időben korlátozhatják a magánszálláshelyek kiadását.  A települések, a budapesti kerületek és a fővárosi önkormányzat saját területén felhatalmazást kaptak arra, hogy megállapítsák, legfeljebb hány napra adható ki magánszálláshely és egyéb szálláshely egy naptári évben. Az új szabályok értelmében magánszálláshelynek tekinthető a magánszemély, vagy egyéni vállalkozó legfeljebb nyolc szobás és tizenhat ágyas lakása, üdülője, míg egyéb szálláshelynek a más tulajdonban álló, nem szálláshely-szolgáltatási céllal hasznosított, legfeljebb 25 szobás és száz ágyas épületrészek számítanak, ahol az egy szobában található ágyakat külön-külön is kiadják. Az indoklás szerint a rövid távú lakáskiadás nagyarányú elterjedése az ingatlan- és albérletárakat is megnövelte, emellett a társasházi együttélésben is konfliktusokat okozott.

Változik a csődtörvény

Több ponton is változik a csődtörvény. Többek közt ezentúl elektronikus formában is értesíthetik egymást a hitelezők, az eljárásban részt vevő felek, a vagyonfelügyelő, illetve a felszámolóbiztos, valamint a felszámolásokat immár elektronikus úton is le lehet bonyolítani.A legfontosabb változás, hogy ezentúl a stratégiailag kiemelt jelentőségűnek minősített gazdálkodó szervezetek vagyonának értékesítésekor az államot (illetve az állam által kijelölt szervezetet) elővásárlási jog illeti meg, e módosítás a már folyamatban lévő ügyekre is vonatkozik. Holnaptól nő a csődeljárásban érvényesülő moratórium időtartama a korábbi 120-ról 180 napra, és több más határidő is megnyúlik. A fizetési haladékot érintő változás, hogy annak ideje alatt az adós a pénzforgalmi szolgáltató által felszámított számlavezetési díj megfizetése alól is mentesül, a moratórium erre eddig nem terjedt ki.

Újabb földeket ad el a magyar állam

Augusztus elején kezdődhet a tíz hektárnál kisebb állami földek értékesítése.  Az osztatlan közös tulajdon megszüntetését célzó földértékesítési program első két ütemében összesen 15,5 ezer, három hektár alatti földrészletet hirdetettek  meg. így mintegy 5500 hektár állami kézben lévő mezőgazdasági terület talált gazdára.

Drágul a parkolás Budapesten

A fővárosi önkormányzat korábbi döntése alapján szombattól számos díjzónában emelkednek a parkolási díjak, emellett bővül a parkolási zóna Zuglóban, a XII., és a XIII. kerületben. Négy kerületben (a II., a XII., a XIII. és a XIV. kerület) egyes parkolási zónáiban eggyel magasabbra ugranak a díjtételek.

Sok helyen visszaáll a vasúti alapmenetrend

A MÁV Zrt. tíz vasútvonalon szombattól visszaállítja a korábbi, megszokott alapmenetrendet. A veszélyhelyzet alatt június 6-tól csökkentett vasúti menetrendet vezettek be a regionális vonalakon és pótlóbuszokat állítottak forgalomba. A MÁV ezt felülvizsgálta, így a Zalaegerszeg-Bajánsenye-Őrihódos, Nagyatád-Somogyszob, Gyékényes-Barcs-Szentlőrinc, Vác-Nagyoroszi-Balassagyarmat, Balassagyarmat-Ipolytarnóc, Kál-Kápolna-Kisújszállás, Karcag-Tiszafüred, Debrecen-Tiszalök, Mezőtúr-Szarvas-Mezőhegyes, Kecskemét-Lakitelek-Szolnok vonalakon állítja vissza az alapmenetrendet augusztus 1-jétől. Több regionális vonalon pedig az utazási igényekhez igazodva módosítják a pótlóbuszok közlekedési rendjét.

Csak elvileg változnak az állatorvosi receptek

Augusztus 1-től hatályba lép az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008-as XLVI. törvény módosítása, amely változtat az állatorvosi vény jelenlegi definícióján, megnyitva az utat az elektronikus vények rendszerének majdani bevezetéséhez. Az azonban, hogy a jogszabályokban foglalt változtatások mikor jelennek majd meg a mindennapi gyakorlatban, azaz mikor állnak rendelkezésre a gyakorlati feltételek az állatgyógyszerek elektronikus vény alapján történő kiszolgálására, egyelőre nem tudható.

Újabb budapesti fürdő nyit ki

Az ütemezett újranyitás következő lépéseként augusztus első napjától újra üzemel a Dandár Gyógyfürdő - jelentette be a Budapest Gyógyfürdői Zrt.

Szombattól újra lehet libegőzni

A BKV Zrt. korszerűsítette a Zugligeti Libegőt, amely augusztustól minden nap közlekedik majd, 10 órától este 7 óráig. A felnőtteknek egy utazás 1200 forintba kerül, a retúrjegyért 1600 forintot kell fizetni. A gyerekek ennek a feléért libegőzhetnek. A rekonstrukció keretében felújított hajtásrendszerrel biztonságosabbá vált a Libegő üzemeltetése, amely Magyarország első személyszállító drótkötélpályájaként már 1970 óta szállítja az utasokat a János-hegyre s vissza.

Új korszak kezdődik a felsőoktatásban

Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven augusztus 1-jén, a Szent István Egyetem, a Kaposvári Egyetem, az Eszterházy Károly Egyetem Gyöngyösi Károly Róbert Campusa és a Pannon Egyetem Georgikon Karának integrálódik. Az új universitas mintegy 15 ezer hallgatójával Közép-Európa egyik legnagyobb egyeteme lesz. A cél, hogy tíz éven belül Kelet-Közép Európa legjobb agrárképzését nyújtsák.

Összesen hat egyetem (Állatorvostudományi Egyetem, Miskolci Egyetem, Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, Neumann János Egyetem, Soproni Egyetem és Széchenyi István Egyetem) alapítói és fenntartói jogai kerülnek vagyonkezelő alapítványokhoz holnaptól.

Új vezetés az MTA élén

Freund Tamás augusztus 1-től hivatalosan a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke, a neurobiológus a poszton a hat év után leköszönő Lovász Lászlót váltja. Három alelnök, Lamm Vanda, Hudecz Ferenc és Kosztolányi György segíti munkáját. Ugyancsak szombattól lép hivatalába három évre az MTA új főtitkára, Kollár László Péter építőmérnök, főtitkárhelyettese, Erdei Anna immunológus is.

Az EU és Vietnam  két jó barát

Szombaton lép életbe az Európai Unió és Vietnam között létrejött kereskedelmi megállapodás, amely szinte valamennyi vámot eltörli a felek közötti áruforgalomban. Vietnam az uniós exportra kivetett vámok 65 százalékát eltörli a megállapodás hatálybalépésekor, a vámok többi részét pedig 10 év alatt fokozatosan bontja le. A megállapodás értelmében az uniós vállalkozások a hazaiakkal egyenlő feltételek mellett vehetnek részt a vietnami hatóságok és állami tulajdonú vállalatok által kiírt közbeszerzési pályázatokon..