A Széchenyi pihenő (Szép) kártyánál a szociális hozzájárulási adót (szocho) a korábban bejelentett június 30. helyett az év végéig, azaz 2020. december 31-ig nem kell megfizetni a felemelt összeghatáron belül - derül ki a friss Magyar Közlönyből.

A kormány még áprilisban, a válságkezelés érdekében döntött úgy, hogy a Szép-kártya egyes alszámláira béren kívüli juttatásként adható éves keretösszege 2020-ban:

  • a szálláshely alszámlára utalt támogatás legfeljebb évi 400 ezer forint,
  • vendéglátás alszámlára utalt támogatás legfeljebb évi 265 ezer forint,
  • szabadidő alszámlára utal utalt támogatás legfeljebb évi 135 ezer forint.

Ezt más juttatóktól kapott juttatásokkal összeszámolva kell figyelni. A keretösszeg felett adott juttatásokat továbbra is magasabb adóteherrel, egyes meghatározott juttatásként nyújthatja a munkáltató.

Az éves arányosítandó rekreációs keretösszeg költségvetési szerveknél az eddigi 200 ezer forintról 2020-ra 400 ezer forintra emelkedett. Más munkáltatóknál ez az éves összeg 450 ezer forint helyett 800 ezer forint lesz az idén. Ehhez kapcsolódóan a juttatás adóterhei is csökkentek.

Így a mostani változtatás nyomán amennyiben a munkáltató e pénzügyi kereteken belül 2020 végéig nyújt Szép-kártya-feltöltést, akkor ezután 32,5 helyett mindössze 15 százalékos személyi jövedelemadót (szja( kell fizetnie. Ez a Pénzügyminisztérium korábbi bejelentése szerint egymillió munkavállalót érinthet.