Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Magyar Nemzet információi szerint újabb állami tulajdonú termőterületek haszonbérbe adásával folytatódhat a Földet a gazdáknak! program. A javaslatok között szerepel az is, hogy a jelenlegi szabályozás szerinti három hektárt meghaladó birtokméret helyett csak a tíz hektárnál nagyobb parcellákat kellene árverésre bocsátani az értékesítés során.

Ezzel vélhetően felgyorsulna az agrárium egyik legnagyobb problémája, az osztatlan közös földtulajdon felszámolása is - jegyzi meg a lap. A három hektárnál kisebb, állami területek értékesítése egyébként jelenleg is tart.

A 2014-ben hatályba lépő földtörvény módosítását a Magyar Nemzet egy májusi európai bírósági ítélet miatt véli szükségesnek, amely kimondta: a külföldi befektetők haszonélvezeti jogának korlátozása sérti a tőke és az áruk szabad mozgásának európai uniós elvét, így az jogsértő. A luxemburgi bíróság leginkább azt kifogásolta, hogy a haszonbérletüktől megfosztott külföldiek nem kaptak kártérítést.

A magyar kormány korábbi közlése szeirnt erre a kabinet és az Európai Bizottság között zajló egyeztetést követően kerülhet sor, ám csak úgy, hogy a külföldi gazdálkodók a jelenlegi szabályozáshoz képest ne kerüljenek kedvezőbb helyzetbe.

A lap emlékeztet, hogy több mint 2,5 millió hektárnyi földterületet, ezzel együtt 4,6 millió embert érint az elaprózott birtokok problémája, ami sok esetben a rendkívül csekély tulajdonrész vagy az elérhetetlen tulajdonosok miatt gátolja az osztatlan közös tulajdon megszüntetését. A tervek szerint annak kivezetése nem lenne kötelező kérelemre.

Az eljárásokat a jelenlegi, legalább 2,5 évről jelentősen lecsökkentené az agrártárca. A szabályozás - a Magyar Nemzet szerint - "kiemelten figyel a magántulajdon tiszteletben tartására", de rendezni kell a tulajdonjog öröklésével összefüggő kérdéseket is.

Az osztatlan közös tulajdonok megszüntetése az öntözésfejlesztés szempontjából is kiemelten fontos, a közművek és a kapcsolódó infrastruktúra megépítéséhez ugyanis a földtulajdonosok hozzájárulására is szükség van.