Az inflációval megegyező mértékben drágulhat Budapesten a teherforgalmi behajtási díj, illetve utólag is elfogadhatják a mozgássérült igazolványok bemutatását a parkolócégek akkor, ha az azt használót azért büntették meg, mert hátlappal tette a szélvédő mögé az igazolványt.

A Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülése elé beterjesztett, a főváros honlapján lévő javaslat szerint a teherjárművek éves behajtási díja tavaly február óta nem változott, a forgalomcsillapítás hatásának szinten tartása érdekében viszont szükséges az inflációval megegyező mértékű tarifaemelés, így a behajtási díjak 2014. január 1-jén 2,4 százalékkal emelkedhetnek.

A Budapesti Közlekedési Központ javaslata alapján készült előterjesztés arra is javaslatot tesz, hogy a KRESZ módosulása miatt a behajtási rendeletben is tegyék lehetővé a pénzszállító autóknak és a polgárőri járőrautóknak a behajtását azokra a területekre, ahova egyébként tilos.

A közgyűlés elé kerülhet a parkolási rendelet módosítása is. Ebben azt javasolják az előterjesztők, hogy utólagosan is be lehessen mutatni a mozgássérült igazolványokat, ha az azt használót a parkolóőrök azért büntették meg, mert az igazolványt hátlappal helyezte ki. Jelezték, hogy a fővárosi parkolási társaságok közül némelyik elfogadja vagy feltételhez köti az utólagos bemutatást ebben az esetben, és vannak olyan társaságok is, amelyek nem fogadják ezt el.

Mindemellett refinanszírozási hitelt vehet fel a BKV a 2014-ben lejáró 9,4 milliárdos hitelének visszafizetéséhez, ha a képviselők elfogadják a Fővárosi Közgyűlés ülésére beterjesztett javaslatot. E szerint a BKV-nak jövőre négy banknak kell törlesztenie a tartozást. Az első részlet, 2,4 milliárd forint március 31-én válik esedékessé. A banki hiteleken túl 2014-ben 783 millió forint lízingtörlesztést is ki kell fizetnie a vállalatnak, így a hitel és a lízing törlesztésének finanszírozására összesen 10,2 milliárd forintot kell a BKV-nak biztosítani.

Mivel a BKV nem rendelkezik a visszafizetéshez elegendő pénzzel - nyereséget a Budapesti Közlekedési Központtal fennálló éves szerződése nem tartalmaz -, Budapestnek pedig szintén nincs pénze a hitel kifizetésére, a lejáró hitelek törlesztése új, refinanszírozási hitelek felvételével lehetséges. Erre közbeszerzést írhatnak ki, és célszerű a jelenlegi készfizető kezességvállalási struktúra fenntartása, mivel ezt várhatóan igényelni fogják az ajánlattevők - olvasható az előterjesztésben.

Az előterjesztők felhívták a figyelmet arra, hogy a hitelszerződések alapján ha a BKV bármely tőketörlesztési kötelezettségét elmulasztaná, a teljes, 61,7 milliárd forint összegű hitelszerződést felmondhatják, és a teljes hiteltartozás azonnal esedékessé válhat.

Mivel a BKV hiteleire az önkormányzat, arra pedig a kormány vállalt készfizető kezességet, a bankok elsősorban a fővárosi önkormányzathoz fordulnának a tartozás megtérítése érdekében, ennek elmaradása esetén pedig az állam által nyújtott készfizető kezességet érvényesítenék.