Tavaly december 20-án fogadták el az egyes közlekedési tárgyú törvények módosításáról szóló törvényt, amely pénteken lép hatályba.

A legjelentősebb változás, hogy bizonyos jogsértések, így a gyorshajtás, a biztonsági öv használatának elmulasztása, a tilos jelzésen történő áthaladás, és ittas vezetés esetén a járművet vissza lehet tartani a bírság megfizetéséig. Ez a visszatartás azt jelenti, hogy a hatóság elveszi a forgalmi engedélyt. Szintén visszatartható a jármű akkor, ha az ellenőrzés során kiderül: a jármű üzembentartójának van közigazgatási bírság tartozása. Nem lehet azonban visszatartani járművet abban az esetben, ha valaki magyarországi bejelentett lakcímmel és érvényes adószámmal, adóazonosító jellel rendelkezik, így a rendőrség azt reméli, hogy ezek miatt a rendelkezések miatt elsősorban a külföldi hatósági jelzéssel ellátott gépjárművekkel elkövetett szabályszegések száma fog csökkenni.

A visszatartásra országszerte várakozóhelyeket jelöltek ki, de a jármű őrzéséről a tulajdonosnak kell gondoskodnia, a tulajdonos birtokából nem veszik ki a járművet - idézte az MTI Óberling Józsefet. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Parlament a jövő héten fogadja el várhatóan azt a tervezetet, amely lehetővé teszi a tagállamok közti adatcserét, így a rendőrség jogosult lesz külföldi szabályszegő esetén is adatot kérni a nyilvántartásokból.

A július 1-jével hatályba lépő módosításról elmondta: abban az esetben, ha gyorshajtás, biztonsági öv használatának elmulasztása, tilos jelzésen történő áthaladás, ittas vezetés miatt indul a közigazgatási eljárás és az elkövető a helyszínen ismertté válik, akkor az üzembentartóval szemben nem, csak a tényleges elkövetővel szemben folytatható le eljárás.

Szintén változás, hogy kikerülnek közigazgatási eljárási körből a gyermekbiztonsági rendszer, a motorkerékpár-bukósisak és a mobiltelefon használatára vonatkozó rendelkezések, ezek a jövőben szabálysértésnek minősülnek és legfeljebb 30 ezer forint bírsággal sújthatók. Ugyanakkor az ittas vezetés eddigi szabálysértési alakzata és a megengedett legnagyobb sebesség túllépése átkerül a közigazgatási bírsággal sújtandó szabályszegések közé. Gyorshajtásnál ez alól kivétel a közigazgatási bírság hatálya alá nem tartozó sebességtúllépés - 15-20 kilométeres óránkénti sebességtúllépés - az továbbra is szabálysértésnek minősül.

Nincs tolerancia a rendszerben, a legkisebb mértékű sebességtúllépés is szankciót von maga után - hangsúlyozta Óberling József.

A sajtótájékoztatón kiosztott táblázatok adatai szerint például ha valaki 50 kilométeres óránkénti sebességkorlátozásnál 110 kilométeres óránkénti sebességgel halad, 130 ezer forint bírságra és 6 büntetőpontra számíthat. Ha viszont ugyanebben az esetben már 120 kilométeres óránkénti sebességgel száguld, a bírság összege már 200 ezer forint és a büntetőpontok száma 8. Közigazgatási bírsággal sújtandó a jövőben ha valaki áthalad a tilos jelzés ellenére a vasúti átjárón és az ittas vezetés szabálysértése is.  Utóbbit szigorúbban sújtják, véralkohol-koncentrációtól függően 150, 200 vagy 300 ezer forint lehet a bírság és 6-8 büntetőpontot szabhatnak ki érte. A jogosítványt csak akkor veszi el a rendőrség, ha az ittasság foka eléri a 0,8 ezreléket, vagyis már bűncselekményi szintet ér el.

Szigorodnak az egyes jogsértésekhez rendelt előéleti pontszámok: szabálysértéseknél 1-5 helyett 1-8 pont, gondatlan bűncselekmény esetén 6 helyett 9, szándékos bűncselekménynél 9 helyett 11 pont jár. Ez azt jelenti, hogy akár már két súlyos szabályszegéssel elérheti valaki a 18 pontot, amely a vezetési jogosultság fél évig tartó szüneteltetését vonja maga után. Változik a biztonsági öv használatára vonatkozó bírságolás is: lakott területen kívül 15 ezer, lakott területen kívül 30 ezer, autóúton és autópályán 40 ezer forint a bírság mértéke utazó személyenként. Ezért a szabályszegésért azonban nem jár büntetőpont.

Ha a szabályszegő nem vitatja a szabálysértést, határozat nélkül, szóban mondja ki a hatóság képviselője a bírságot. Ha vitatja, akkor eljárás keretében írásbeli határozatot kell hozni.

A bírságot készpénz-átutalási megbízással 15 napon belül kell befizetni, de bankkártyával és koncentrált akció esetén, ha a rendőrség nagy számban vesz részt az ellenőrzésben, továbbá pénzkezelésre is felhatalmazott munkatárs is van a helyszínen, készpénzzel is lehetséges. Az MTI kérdésére ez utóbbival kapcsolatban Óberling József azt mondta: nem tart attól, hogy ettől nőne a vesztegetési kísérletek száma. A bankkártyás fizetéssel kapcsolatban ugyancsak az MTI kérdésére elmondta: nincs a rendőrségnek terminálja, de épp 200 terminál beszerzéséről tárgyalnak.

Bejelentette azt is, hogy a Közlekedési Hatóság hozza létre a központi bírságnyilvántartást, amelyből ellenőrizni tudják, hogy kik azok, akik egy esetleges korábbi bírságot nem fizettek ki.

Újságírói kérdésre válaszolva elmondta: nincs kvótája a rendőrségnek, hogy mennyi bírságot kell kiszabni. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy idén januártól a központi költségvetést illeti meg a bírság összege, abból a rendőrség még az ellenőrzési költségeit se vonhatja le.