Változik a panellakás-felújítások támogatása

A kormány tervei szerint jövő januártól a lakóépületek felújítása aszerint kap támogatást, hogy annak eredményeképpen mennyi energiát lehet megtakarítani - hangzott el a társasházi képviselőknek rendezett panelfelújítási konferencián kedden Budapesten.
MTI-Eco, 2010. szeptember 7. kedd, 13:32
Fotó:

A jelenleg használt hőszigetelések egy része csak dekoráció, Németországban ahhoz, hogy az épületek energiafogyasztása 70 százalékkal csökkenjen, legalább 16 centiméter vastag hőszigetelést visznek fel a falakra, ezt kell általánossá tenni Magyarországon is - mondta a konferencián Kakuszi Norbert a Sto Építőanyag Kft. képviseletében.

Eddig 270 ezer lakás kapott 62 milliárd forint támogatást energiatakarékos felújításhoz, miután az állami támogatás a teljes beruházás egyharmadát tette ki, az építőipar ennek révén 180-200 milliárd forintos megrendeléshez jutott - mondta Csider László a Nemzetgazdasági Minisztérium főosztályvezetője. Egy komplex felújítás - hőszigetelés, ablak- és gépészet csere - után átlagosan 45-50 százalékkal csökken a lakások energiafelhasználása. A tervezett évi 150-200 ezer lakás felújítása egy mentor hálózat közbeiktatásával történik majd, várhatóan a jövő év elejétől. A mentor írja meg a támogatási pályázatot, és végezteti el a munkát minősített anyagokkal és akkreditált kivitelezőkkel - tette hozzá a főosztályvezető.

Angyal István tűzoltó őrnagy a homlokzati hőszigetelések tűzvédelmi problémáiról beszélt. Ma öt emelet felett csak olyan anyagot szabad használni, amely 45 percig kibírja a hőt égés nélkül. Ha a homlokzaton az ablakok között 1,3 méternél kisebb a távolság, akkor a tűzoltóság erre a részre kőzetgyapot hőszigetelést ír elő. Kifejtette, hogy a loggiák beépítésével növekszik a homlokzaton a tűz terjedési lehetősége.

Egy szegedi 10 emeletes panel ház utólagos hőszigetelését mutatta be Bácskai László közös képviselő. Az ablakokat 3 rétegű üvegezésűre cserélték, és 15 centiméteres hőszigetelést alkalmaztak, így a fűtési energia éppen egyharmadára csökkent.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

csaba1002, 2010.09.07 14:42

"így a fűtési energia éppen egyharmadára csökkent"
Majd felviszik az alapdíjat, a hődíjat, mert mégsem károsodhat a szolgáltató...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html