Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem változnak jövőre a balatoni horgászengedélyek árai, amelyek kilenc év után idén először emelkedtek, átlagosan 19 százalékkal - idézi az MTI a szakembert.

Elmondta azt is, hogy a koronavírus-járvány a balatoni horgászatban is éreztette hatását; az eladott horgászjegyek számában évek óta tartó növekvő tendencia megtört, ha nem is jelentősen.

A háromnapos területi engedélyekből fele annyi fogyott, mint előző évben, és csökkenés volt tapasztalható a többi időszakos jegy értékesítésében is. Ezt némileg ellensúlyozta, hogy éves horgászjegyből, és bojlis engedélyből valamivel többet sikerült eladni. Összesen 93 361 horgászjegyet értékesített a társaság, amiből 956 millió forint bevétele származott.

A legnagyobb bevételt jelentő, éves jegyek zömét év elején, a pandémia kitörése előtt vették meg, nagy kérdés, hogy a 2021-es éves területi engedélyek eladása hogy alakul - mondta a horgászati ágazatvezető. Hozzátette, a horgászjegy-értékesítésből származó bevétel nagyban befolyásolja, mennyire tudja a társaság teljesíteni, túlteljesíteni a haltelepítési kötelezettségeit.
Idén az előírt 300 tonnán felül 37 tonnányi pontyot telepítettek a Balatonba. Süllőből viszont a tervezettnek alig több mint felét, bő 3 tonnányit engedtek a vízbe, mivel az előnevelt süllőt közbeszerzéses eljárással kellett biztosítani, egy meglehetősen bizonytalan piacról - fogalmazott. Mint mondta, jövő évtől megváltozik ez a helyzet, hiszen a BHN visszakapta, vagyis január elsejétől ismét kezelésbe veheti a mórichelyi és a fonyódi tógazdaságot, így a többi halfajjal együtt, immár süllőből is saját maga tudja előállítani a telepítésekhez szükséges alapanyagot.

Nagy Gábor beszélt arról is, hogy 2021-től érdemben változik majd a balatoni horgászrend, amelynek részletei jövő év elején derülnek ki, hiszen igazodni kell a napirenden lévő horgásztörvény-módosításhoz, a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet változásához, valamint a MOHOSZ (Magyar Országos Horgász Szövetség) előírásaihoz. "Lesznek szigorítások és enyhítések is a korábbi rendhez képest" - jegyezte meg. Az új balatoni horgászrend, valamint az idei részletes haltelepítési beszámoló jövő év első heteiben jelenik meg a társaság honlapján.