A román gazdaságot ugyan súlyosan vissza fogja vetni a járvány okozta válság, és arra számítanak, hogy a román bruttó hazai termék (GDP) várhatóan 5-7 százalékkal fog csökkenni, ugyanakkor egyes ágazatoknak jól fog menni - áll a KeysFin tanácsadó cég MTI által idézett kimutatásában.

Ilyen például a gyógyszeripar, ahol a gyártó és forgalmazó cégek árbevétele a tavalyi 60 milliárd lejről várhatóan 68 milliárd lejre emelkedik. 2018-ban az árbevétel 56,5 milliárd lej volt, így a növekedés kétszer gyorsabb lesz a vizsgált időszakban.

A gyógyszeriparban tevékenykedő vállalatok összesített nyeresége tavaly elérte a 3,25 milliárd lejt (673,5 millió euró) a 2018-ban jegyzett 3 milliárd lejhez mérten, és az idén várhatóan eléri a 4 milliárd lejt.

A tanácsadó cég szerint a gyógyszeripar mellett az élelmiszeripart, az egészségügyet, a szociális ellátást, az információtechnológia és a mezőgazdasági szektort, az energiaszállító vállalatokat érinti legkevésbé kedvezőtlenül a koronavírus-járvány.

Ugyanakkor a romániai gyógyszergyártók egyesülete szerint a kilátások nem jók, hiszen arra számítanak, hogy az úgynevezett clawback szektoradó növelése, a gyógyszerimport korlátozása a rendkívüli állapot idejére bevételkiesést okoz a gyártóknak és a forgalmazóknak.

Romániában 170 gyógyszergyártó és 6500 forgalmazó van, az ágazatban mintegy 68 ezren dolgoznak.