Vannak kockázatok a magyar büdzsében

A jövő évi költségvetés megalapozott, de a koronavírus-járvány miatt nagyobb kockázatokat tartalmaz, mint az ezt megelőzőek - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács elnöke hétfőn a közrádióban.
Csernátony Csaba, 2020. július 6. hétfő, 09:55
Fotó: Napi.hu

A költségvetést konzervatív becslések alapján alakították ki, ami azt jelenti, hogy visszatükrözi a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságot - idézi az MTI Kovács Árpádot.

A költségvetés 3,3 százalékos GDP-arányos államadósság csökkenéssel számol, ami azt jelenti, hogy a stabilitás akkor is biztosított, ha nem annyira "fényesen alakul a program". A Költségvetési Tanács kritikát fogalmazott meg a költségvetési tartalék mértéke miatt, de tudomásul vették, hogy az adott körülmények között ez indokolt.

A mostani helyzetre lehetőségként is lehet tekinteni, és például elindíthat modernizációkat. A gazdasági növekedésről azt mondta, az idei és a jövő évet együtt kell vizsgálni, és vélhetően a 2019-es szintet csak 2021-ben érik majd el. Ugyanakkor, ha sikerül kezelni a járványt, akkor az a gazdaság sikerét is bizonyítaná - tette hozzá Kovács Árpád.

HOZZÁSZÓLÁSOK