A Sanghaj Zsipao című lap szerdán arról számolt be, hogy Kína 37 legnagyobb városában az átlagbér 7376 jüan (293 ezer forint, 1 jüan=39,77 forint) volt az idei második negyedévben, ami 3,8 százalékkal alacsonyabb az idei első negyedévhez képest.

A bérek a legnagyobb mértékben a kisebb cégeknél zsugorodott, méghozzá jelentősen, átlagosan 31 százalékkal. (Mit szólna havi egymillió fixhez?)

Az átlagbérek alapján az első helyen továbbra is Peking áll 9791 jüannal, majd Sanghaj (9337 jüan) és Sencsen (8866 jüan) következik.

A kínai napilap az átlagbér csökkenést azzal indokolta, hogy ésszerűbbé váltak a befektetések az újonnan létrejövő cégekbe, amelyek között csökkent a verseny, miközben számos nagyvállalat úgy döntött, hogy termelését kisebb városokba helyezi át, miután a megapoliszok egyre drágábbak.

A legjobban fizetett állások az információ-technológiai ágazatban voltak a második negyedévben, ezen a területen az átlagbér például Sanghajban elérte a 13 161 jüant (mintegy 520 ezer forint).