Varga megszólalt: változást akarnak a készpénznél

A kormány több programmal is támogatja a készpénzkímélő fizetési módok terjedését, a pénzügyi tudatosság erősödését Magyarországon - hangsúlyozta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken a Készpénzkímélő iskolák programot bemutató sajtótájékoztatón az Óbudai Árpád Gimnáziumban.
Dzindzisz Sztefan, 2018. október 26. péntek, 12:24
Fotó: Shutterstock

Két évvel ezelőtt indult a POS-terminálok kihelyezésének támogatása, a pályázat két körében 60 ezer kártyaleolvasó kihelyezését vállalták a vállalkozások, ezzel együtt a magyar üzletek 80 százalékában lehet fizetni terminálon keresztül, és várható a pályázat újabb köre.

Az idén szeptemberben 15 iskola csatlakozott a Készpénzkímélő iskolák programhoz országszerte, ahol a készpénzkímélő fizetés feltételeit teremtik meg, és egyben hozzájárulnak a tanulók és szülők pénzügyi ismereteinek bővítéséhez - emelte ki Varga Mihály.

A Mastercard Europe kezdeményezésére a Pénzügyminisztérium, a Magyar Nemzeti Bank, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Deloitte tanácsadó szakmai támogatásával megvalósuló Készpénzkímélő iskolák programról szólva Varga Mihály elmondta, kártyaolvasó terminálok telepítésével, illetve online-felületek kialakításával a tanulók és szüleik bankkártyával, interneten keresztül tudják intézni egyebek közt az étkezések rendelését, befizetését, a tankönyvrendelést, a büfében történő vásárlást.

A Készpénzkímélő iskolák sikerét mutatja, hogy a mintaprojektben részt vevő iskolákban több ezer szülő döntött az elektronikus fizetés mellett. A pénzügyi tudatosság erősödésével az is cél, hogy a lakossági megtakarítások bekerüljenek a gazdaság vérkeringésébe - tette hozzá a pénzügyminiszter.

Gyimesi Róbert, az Óbudai Árpád Gimnázium igazgatója elmondta, hogy a nyáron döntöttek a programhoz való csatlakozásról, miután felmérték és jelentősnek ítélték az iskolához kötődő készpénzforgalmat. Szeptember óta bevezették a POS-terminált a gimnázium büféjében, ahol október közepi adatok alapján minden második diák kártyával fizet, és várhatóan a jövő év elején megteremtik a titkárságon is a kártyás fizetés lehetőségét.

Képünk forrása: Shutterstock

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Tomi1953, 2018.10.26 18:07

Már megint meg kell menteni a bankokat?
Ha spórolni akar a MNB, szüntesse meg az extra bankadót.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

europeer, 2018.10.26 15:23

@rotaryfun: "A kormány vizsgálja egy garanciaalap felállításának lehetőségét, konkrét javaslat még nincs. Az valószínű, hogy az önkéntes nyugdíjpénztárak tagjainak kell állniuk a feltöltés költségeit. A cél az, hogy ha egy pénztár esetleg bedől, tagjai bizonyos mértékig kártalanítást kapjanak az alapból. "
cikk: https://hvg.hu/kkv/20181017_Ujabb_koltseget_varrhatnak_az_onkentes_nyugdijpenztari_tagok_nyakaba
----------------------------
És már olyan cikk is jelent meg, hogy ezt is le akarja nyúlni a qrmány, vagy beszállni a pénztárakba.
Vagyis az önyup tagokat is megszívatja, mert a birkája mindent eltűr.
Nem hiszem, hogy tiszta volt a választás. Nem azért nem hiszem, mert ballibsiznek, hanem azért, mert annyi emberrel baxott ki ez a qrmány, hogy nem hiszem el,hogy nem küldték el a francba.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.10.26 15:07

Misike elqrtátok sajnos. Mindenféle tranzakciós meg banki külön adókkal barom módjára rárontottatok a pénzintézetekre akik természetesen az ügyfelekre hárították a fizetni való nagy részét. A sok birkát még meg is etettétek a maszlaggal hogy "megadóztattátok" a bankokat. Tudtátok ti jól hogy ki fogja majd ezt az adót fizetni, csak hát a birka azért birka hogy mindent bevegyen. Be is vették. Ezt tetéztétek a manyup vagyon elharácsolásával, lopásával és azzal hogy annyi kamatot nem adtok a betétekre ami fedezi a költségeket. Eljátszottátok a bizalmat. Tehát szépen lassan a birkák is rájöttek hogy ha bankban tartja a pénzt akkor az neki sokba kerül. Így viszont nektek kerül sokba :) Sőt hogy mefingattátok a lakáskasszákat a jövőben még az is a párnacihába fog menni ami oda ment volna. Arról se feledkezzünk hogy a sok narancstolvaj sem fogja a bankban tartani a lopott lóvét mert ha valami lenne akkor meg is kellene magyarázni honnan van. Ezért aztán azok se ott tartják.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html