Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A magyar gazdaság helyzeti előnye, hogy a kormány és az államháztartás szándékait már jó előre fel lehet térképezni. Már évek óta tavasszal tervezik, és a parlament elé tárják a következő évi költségvetés számait, és ez olyan tervezhetőséget és kiszámíthatóságot jelent a piac szereplői, a háztartások, valamint a családok számára, amit a járvány okozta helyzetben sem érdemes feladni - foglalta össze Varga Mihály a nézeteit, aki szerint ugyan ha csak őszre készülne el a költségvetés, valószínűleg kicsit pontosabban lehetne tervezni, így viszont több mint fél éve lesz mindenkinek arra, hogy alkalmazkodjon a büdzséhez.

A pénzügyminiszter - aki már a nyolcadik költségvetést nyújtja be - úgy látja, az elmúlt évek azt igazolták, hogy a kormányzati várakozások és a pénzügyminisztérium tervezési gyakorlata helyes. Bár idén nehezebb a dolguk, hiszen a gazdasági mutatók nagy része jelentősen eltér az átlagos tendenciáktól, még ilyen bizonytalan helyzetben is meg lehet mutatni, hogy mennyire pontosan tud tervezni a Pénzügyminisztérium.

Varga Mihály szerint a járványügyi készültség fenntartására a gazdaságnak, a gazdaságpolitikának is reagálni kell, de nem jelenti azt, hogy a készültség minden más szempontot zárójelbe tesz. Továbbra is a munkahelyteremtés az egyik legfontosabb cél. Emellett a gazdaságpolitikának törekedni kell az államadósság mértékének további csökkentésére - a fegyelmezett, stabil pénzügyi politikára -, a családok támogatására, a gyermeket vállalók segítésére, a nyugdíjasok védelmére, illetve a nyugdíjak reálértékének biztosítására.

A pénzügyminiszter szerint új elem, hogy két fontos pillérre épül a 2021-es költségvetés. Az egyik az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alap, körülbelül 3000 milliárd forinttal, a másik a gazdaságvédelmi alap 2550 milliárd forinttal. (Ez egyébként lényegében az egészségügyi alap átkeresztelése.) Részben az alapokon belül is van tartalék, így összesen 270 milliárd forint áll rendelkezésre az előre nem látható helyzetek kezelésére.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a 2021-es költségvetésben az egészségügy támogatása 156 milliárd forinttal emelkedik, az oktatásügyé pedig 78 milliárd forinttal az ideihez képest.

A határok védelme és a közbiztonság továbbra is kiemelt feladat, így 2021-ben a védelemre, honvédelemre fordítható összegek 704 milliárd forintra emelkednek, a rendőrségnek és a közbiztonság fenntartására pedig 154 milliárd forintos többlettámogatást jut. Ezzel a kormány azt tudja garantálni, hogy megmaradjon az a helyzetelőny, hogy egy biztonságos országban élhetünk Magyarországon -  jegyezte meg.