A fogyasztói árak idei változásában volt szerepe az élelmiszerárak növekedésének. Ez valóban fölötte volt az átlagnak, de ne felejtsük el, hogy tavasszal nagy szárazság alakult ki, ami a termelői árakat is felfelé vitte - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában. Ugyanakkor szerinte várhatóan nem kell tartósan magas élelmiszerárakkal kalkulálni. A másik oldalon ugyanis a mezőgazdasági termelők állnak, akiknek a búza és kukorica felvásárlási árai rég voltak ilyen kedvezők.

Ami az árfolyamot illeti: valóban hektikus időszakon vagyunk túl. A forint is követi a régiós valuták mozgását, reagálva a dollár és euró változásaira. A kormánynak eddig sem volt, ezután sem lesz árfolyamcélja. "Úgy látom, hogy az EU-val folytatott vita sem rezdítette meg olyan mértékben eddig az árfolyamot, ami aggodalomra adhatna okot" - tette hozzá.

A védőoltástól függ nagyon sok minden, így a gazdaság következő éves teljesítménye is - felelte arra a kérdésre, hogy milyen fellendülésre számít a minisztérium. Varga Mihály elmondta azt is: "Hároméves pénzügyi programot készítettünk el, amelyben igyekszünk vázolni, milyen ütemben térünk vissza a normális, fegyelmezett fiskális politikához. Most lehet nagyobb hiány, lehet nagyobb adósságszint, és ezek hatásai a következő évre is átnyúlhatnak. Ne feledjük azt sem, hogy a járványnak lehet akár harmadik hulláma is."

Sok tekintetben a védőoltástól függ, milyen gyorsan épül vissza a gazdaság. A fordulópont a jövő év május-júniusi időszak lehet, a második negyedév vége, a harmadik eleje, amikor megvan a vakcina, és megkezdődnek a tömeges védőoltások. A korlátozásokat ekkortól lehet majd gyorsabban feloldani, és a gazdaság lassan, de visszatérhet a normális kerékvágásba. Ha ez nem történik meg - mert a vakcinakísérletek lassabbak, vagy mert a tömeges átoltás csak lassabban tud megvalósulni -, akkor egy elhúzódóbb kilábalás lehet.