Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt évben a Budai Egészségközpont (BEK) Kft. 1,2 milliárd forintot fordított beruházásokra, amit a korábban fel nem vett osztalékokból és minimális bankhitelből finanszíroztak. 2020-ban nyitották meg a közfinanszírozott ellátást végző gyermek gerincsebészeti központot, és 70 ágyasra bővítették a magán fekvőbeteg osztályt - mondta Varga Péter Pál a csütörtöki eseményen.

A húsz évvel ezelőtt, kis magánrendelőként indított vállalkozás mára 45 szakterületen nyújt járóbeteg-szakellátást és túljutottak a 320 ezer privát betegen. A magán fekvőbeteg-ellátást új szolgáltatásokkal, urológiai, belgyógyászati és baleseti sebészeti ellátásokkal bővítették.

Varga Péter Pál elmondta, a Budai Egészségközpont jelenleg 550 alkalmazottal és 200-220 közreműködővel dolgozik, közülük 100-120 kolléga esetében a következő három hónapban dől el, hogy tudják-e folytatni az együttműködést. Az orvosi béremelés hatására a BEK-ben is nőnek majd a bérek - tartják az eddigi különbséget - ami márciustól a szolgáltatási árak emelkedését is maga után vonja.

Tavaly csaknem 10 milliárdos árbevételt ért el a BEK, ez 8-10 százalékkal haladja meg a 2019-es forgalmat, de nem éri el a tervezett 11,5 milliárd forintot a koronavírus-járvány okozta korlátozások, az elektív műtétek leállítása és az átlagfinaszírozásra való átállás miatt. A megerősített távkonzultációk, a koronavírus-szűrések, tesztelések, a Covid utáni rehabilitációs és kivizsgálások viszont nem tervezett bevételt jelentettek a központban. A vállalat bevételének 40-42 százaléka származik a közfinanszírozott, 58-60 százaléka pedig a magánellátásból. A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK) származó bevétel aránya folyamatosan csökken a privát ellátás bővülésével.

A BEK által működtetett Országos Gerincgyógyászati Központról, amely a gerincgyógyászati közellátás 90 százalékát viszi, Varga Péter Pál azt mondta, a sorsa a kormányzat kezében van. Folyamatosan tárgyalnak a szakminisztériummal, hamarosan megszülethet a közfinanszírozott szerződés, ami kijelöli az intézmény jövőjét is. A járvány és az elekítv műtétek leállítása miatt már mintegy 1100 beteg várakozik itt komplex gerincműtétre. Ekkora várólista ledolgozása Varga Péter Pál szerint új betegek nélkül és ütemes operálás mellett durván egy év alatt sikerülhet, de mint hangsúlyozta, a várólista ledolgozása a finanszírozón múlik, nem az ellátón.

Az idei tervekről szólva kifejtette, ha a kormány úgy dönt, hogy a gerincgyógyászatban betöltött stratégiai szerepet elismerve a BEK-re bízza ennek a kapacitásnak a gondozását, és tető alá hozzá a szerződést, akkor még tavasszal belevágnak egy új gerincgyógyászati szárny építésébe, ami mint fogalmazott, a magyar gerincgyógyászat következő lépcsője lehet.