Varga: 2015-ben jöhet a forintosítás

Varga Mihály szerint a devizahitelek forintosításáról szóló jogszabály benyújtása november végén, december elején várható, így a forintosítás 2015-ben történhet meg.
Napi.hu, 2014. július 21. hétfő, 10:05

A nemzetgazdasági miniszter a hvg.hu-n hétfőn megjelent interjúban azt mondta: 2014 végéig mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy a devizahitelekből milyen feltételek, milyen elszámolás mellett lesznek forinthitelek, ez a reális menetrend. Így a forintosítás várhatóan a jövő évben történik meg, de ehhez a jogszabályokat idén el kell fogadni.

Az áfacsökkentést firtató kérdésre azt válaszolta, nehezen látná kivitelezhetőnek, hogy a fogyasztási és a jövedelem típusú adókat egyszerre csökkentsék. Arra a megjegyzésre pedig, hogy ennek viszont az a további következménye, hogy az áfacsalók paradicsoma maradhatunk, Varga azt felelte: Minden országban jelentősek a visszaélések, ez európai probléma.

Megfontolandónak, jó ötletnek nevezte azt az elképzelést, hogy a gyereknevelést el kellene ismerni a nyugdíjrendszerben. Európa sok országában van már olyan rendszer, ahol valamilyen módon ösztönzik a nyugdíjrendszer összekapcsolását a vállalt, felnevelt gyermekek számával. Sokféle megoldás van, az adórendszeren keresztül és közvetlen járadék formájában is lehet visszatéríteni - mondta a tárcavezető.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rw, 2014.07.22 13:05

@ucey83:
Lehetséges, de ahogy te is írod, nem 1.2 EURCHF-el.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

warrenwolf, 2014.07.22 12:55

A fortintosítás minden jel szerint, miként az a horvátoknál is történt, a felvételkorihoz közeli árfolyamon történik majd. ellenkező esetben társadalmi felzúdulás és tömeges bedőlés jön, ugyanis az adósok, maj egy évtizednyi törlesztés ellenére sem csökkentik majd adósságaikat és egyes esetekben, miközben az eredeti havi törlesztő részlet kétszeresét fizetik, többel fognak HUF-ban tartozni mint amit felvettek. Ezt egyetlen ország kormámya, de a józan eszű emberek sem engedhetik meg.Nem kell messze menni a megoldásért, csak a szomszédba.. jellemző ránk magyarokra, hogy mindent agyonjogászkodunk, miközben a fél osrszág szépen bedől, megoldások helyett...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

pro libertate, 2014.07.22 09:54

Érdekes elem a deviza-alapú hitelek újabb fejezetében a "forintosítás". Gondolom, mindenkinek feltűnt, hogy a kényszer-forintosításra semmilyen bírósági ítélet sem szolgáltat alapot. Az árfolyamréssel és az "egyoldalú" kamatemeléssel kapcsolatos ítélet-részeket ki lehet forgatni, félre lehet értelmezni, de a forintosítással kapcsolatban nincs mit félreérteni...

Hogy kerül akkor a csizma az asztalra?

A kormányzati érdek világos: az unortodox gazdaságpolitikai irracionalizmus, a hozzáértés hiánya vagy a tudatosan káros intézkedések hatása szinte azonnal megjelent a deviza-piacon (nemcsak az árfolyamokban) és ezáltal a deviza-alapú hitelekben is. Meg persze pl. az államadósságban. És bár a kormányzat úgy tesz, mint akit ez cseppet sem zavar (sőt, ez a nemzeti érdek, "nincs árfolyamcél"), azért nyilván szívesen teremtene olyan helyzetet, ahol a kormányzati hibák hatása később, áttételesen jelentkezik...

A hitelesek érdeke már nem ilyen egyértelmű. Ők nyilván azt várnák a forintosítástól, hogy kiszámíthatóbb terhet jelentsen a hitel, ne változzon a törlesztő...:D valószínűleg keveseknek fordul meg a fejében, hogy nemzeti fizetőeszközben eladósodni sokkal nagyobb kiszolgáltatottságot jelent a honi gazdaság-irányítók felé... Ez pedig fölöttébb baljós szituáció. Ugye, emlékszünk még a nyugdíjvagyonra, amikor ugyanez a rezsim becsapta és kifosztotta választóit? Az állandó törlesztőrészlet illúzió: az alapkamat és/vagy az infláció meglódulásával a forinthitelek kamatai is nőni fognak. Sőt, más okból is... :D És persze egy esetleges jövőbeni forint-erősödés előnyeit elveszti, aki a jelenlegi nyomott árfolyamon realizálja az árfolyam-veszteséget, amit a rezsimnek köszönhet...

A legérdekesebb a bankok helyzete. A piaci árfolyamon történő forintosítás önmagában számukra nagyjából közömbös - számukra az a legérdekesebb kérdés, hogy (jogi kényszer híján) mit kínál a kormány a partnerségért cserébe... Egy szó, mint száz: a forintosítással kapcsolatos megállapodás a bankok számára lehetőség, hogy minden eddigi veszteségüket behozzák. Nyilván ezért indítványozták, hogy egyszerre kerüljön sor az árfolyamrés-visszatérítésre és a forintosításra. És pontosan ezért lesz a visszatérítés a választások előtt, a forintosítás pedig jövőre...

A részletektől függetlenül egyben biztosak lehetünk: az orbán-rezsim most is azt fogja tenni, amit eddig: megoldás és rendezés helyett újabb nemzetgazdasági károkat és feszültségeket idéz elő. Hiszen megmentőre csak ott van szükség, ahol baj is van... :DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

anttikufar, 2014.07.22 09:47

@ingyen: a fidesz célja a bankrendszer szétverése és a gyenge forint.


..nem magyar a bankrendszer ,szét lehet verni ,a gyenge ft exportelőny ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

anttikufar, 2014.07.22 09:46

@warrenwolf: hivatásos rettegők és bértollnokok figyelmébe: a forintosítás után erősödni fog a HUF miután megnyugszik az ország, mert egy potenciális időzített bombát vezetnek ki a piacról



...jogos ...de a banki "főrészvényesek" nem értik ...,sok itt a banki főtulaj ..hahaha...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html