A magyar tárgyalódelegáció vezetője a Joint Venture Szövetség rendezvényén úgy fogalmazott: az IMF szakértői elismerik a kormány hiánycsökkentés érdekében tett lépéseit, de szkeptikusak a növekedési kilátásokat illetően. Varga tájékoztatása szerint az Országgyűlés a jövő héten dönt a költségvetés elfogadásáról, majd az EU és az IMF értékelni fogja a költségvetést. Ezt követően folytatódhatnak az egyeztetések, az IMF delegációja pedig januárban Magyarországra érkezhet, hiszen a 2008-as hitelprogram keretében országlátogatást tart.

Úgy tűnik, 2,7-2,8 százalékos GDP-arányos államháztartási hiányt teljesít idén a kormány - mondta Varga. A magyar tárgyalódelegáció vezetője a Joint Venture Szövetség rendezvényén úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió túlzottdeficit-eljárása alól úgy lehet kikerülni, ha három egymást követő évben is 3 százalék alatt van az államháztartási hiány. A kormány ezért nem tehet mást, mint, hogy jövőre is teljesíti a három százalék alatti hiánycélját - tette hozzá. A magyar kormány hiánycélja - az októberben bejelentett intézkedéssorozat értelmében - az idén és 2013-ban is a bruttó hazai termék 2,7 százaléka.

A devizakötvény-kibocsátás nem állami forrásbevonás

Az Eximbank meghirdetett devizakötvény-kibocsátása mindenképpen teszt jellegű, de nem állami forrásbevonásról van szó - mondta Varga. A miniszter a Joint Venture Szövetség rendezvényén úgy fogalmazott: az Eximbank jelentős forrásokat szeretne bevonni, a már elindult, és előttük álló projektek finanszírozására. A kormány bízik abban, hogy erős lesz a kereslet, és reméli, hogy még az idei évben sor kerülhet az aukciós könyv lezárására - tette hozzá.

Piaci források szerdán jelezték, hogy az állami tulajdonban lévő Eximbank 500 millió dollár értékben tervez kibocsátani 5 év lejáratú dollárban denominált kötvényt. A kötvénykibocsátó besorolása a Moody's-nál "Ba1", a Standard and Poor's-nál "BB" és "BB plusz" a Fitch-nél.