Varga és Mesterházy is megszólalt

A nemzetgazdasági miniszter szerint "amit meg tudtunk tenni, az tisztességgel megtettük”, míg az ellenzéki összefogás vezetője állítja: aki otthon marad április 6-án, az Orbán Viktorra szavaz.
MTI, Napi.hu, 2014. március 17. hétfő, 20:51

Az ország előrébb tart, mint 2010-ben - jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter Borsod-Abaúj-Zemplén megyei üzletemberek, vállalkozók előtt tartott miskolci fórumán hétfőn. Varga Mihály hozzátette: mindazonáltal az elkövetkező években még van mit tenni.

A politikus kijelentette: szeretné, ha még jobban menne az országnak, ugyanakkor négy év alatt "amit meg tudtunk tenni, az tisztességgel megtettük (...), összességében az ország előrébb tart, mint 2010-ben". A miniszter azt is mondta: amennyiben az április 6-ai választáson ismét bizalmat kapnak, az ország még tovább juthat. Az elmúlt négy évben mind az államadósság, mind pedig a munkanélküliségi ráta mérséklődött - jelentette ki Varga Mihály.

Az alkotmánybíróság hétfői, a devizahiteleseket érintő döntésével kapcsolatban azt mondta: "ennek a történetnek még nincsen vége, az a hosszú távú célja a magyar a kormánynak, hogy a devizahiteleket a rendszerből kivezesse".

"Ahol nem kell félni"

Ha a magyar emberek olyan Magyarországot akarnak, ahol nem kell félni, akkor a baloldali összefogásra kell adniuk a voksukat - mondta Mesterházy Attila, a "kormányváltó erők" miniszterelnök-jelöltje hétfői salgótarjáni lakossági fórumán.

A politikus szerint sok mindennel lehet vádolni a szocialista kormányokat, de azzal nem, hogy tőlük bárkinek félnie kellett volna, illetve ne lehetett volna szabadon véleményt mondani bármiről.

Az MSZP elnöke úgy fogalmazott: félelem és megosztottság nélküli Magyarországot akar építeni, olyan ország miniszterelnöke akar lenni, ahol a jobboldali, a Fideszre szavazó állampolgárok is békében, nyugalomban, a nemzet részeként élhetnek.

A fórumon mintegy 600 ember előtt hangsúlyozta: aki otthon marad, az Orbán Viktorra szavaz.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

jobbajobb, 2014.03.18 09:11

"Ahol nem kell félni"


..aha ,és az azonosító nélküli bunkó rendőröktől sem kell majd félni ???
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rk-koma, 2014.03.18 07:49

A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html