A lap csütörtöki számában a nemzetgazdasági miniszter megerősítette, szerinte nem dőlnek be bankok a devizahitelek rendezése miatt, s bár a bankok várható terhét szerinte még nem lehet megbecsülni, annyit mondott: nem tudja, mire alapozta a Moody's az egymilliárd eurós becslését a devizahitelesek "kártérítésére". Kijelentette: a kormányzat célja az, hogy a rendezés az államnak ne kerüljön semmibe.

A devizahitel-mentőcsomag részleteiről szólva azt ígérte: a kárrendezés módjáról még egyeztetnek a bankokkal, várják a javaslataikat. "A Kúria döntése nem zárt le minden pályát, a határozat megnyitja a lehetőséget arra, hogy a pénzintézetek vitassák a szerződéseik tisztességtelenségét. Amelyik bank úgy gondolja, hogy ő tisztességesen járt el, az nyilván pereskedni fog" - mondta Varga Mihály, aki szerint a perek lezárása után jöhet majd az elszámolás és a kifizetés.

Csökkeni kell a törlesztőnek

Nem zárta ki, hogy azonnali kártérítést is kapjanak az ügyfelek, de kijelentette: "amikor a jövőről gondolkodunk, nyilván a bankrendszer működőképességét nem veszélyeztetve, olyan megoldások lehetségesek, amelyek a devizahiteleket ebben a formában megszüntetik, de mégis lehetővé teszik azt, hogy a törlesztésük gond nélkül megtörténjen. Ez jobb az ügyfélnek is, és jobb a banknak is".

"A cél az, hogy forintosítsunk és tisztességes szerződések jöjjenek létre. Nem változtak az elvárások, a törlesztőrészleteknek érezhetően csökkenniük kell" - tette hozzá.

Ha nagyobb lesz a növekedés, lesz egy számjegyű szja

Varga Mihály a növekedési kilátásokról elmondta: bízik abban, hogy a mostani szinthez képest a gazdaság magasabb növekedési pályára áll. "Most reális esélyét látom a 3-5 százalék közötti növekedési tartomány elérésének" - fogalmazott.
"Ha ez így lesz, és amennyiben sikerül tovább növelni a foglalkoztatást, akkor nem lesz bevételi oldalról akadálya az egy számjegyű személyi jövedelemadónak sem."

A miniszter az interjúban a reklámadóról elmondta, a kereskedelmi televízióknak is ki kell venniük a részüket a közteherviselésből. Az RTL Klub ellen elrendelt vizsgálatot a miniszter azzal magyarázta: a cég veszteségelhatárolási ügyével a reklámadó kapcsán szembesült. A cég ugyanis "egy korábbi tranzakció miatt legalább tíz évig nem fog társasági adót fizetni."

Módosítanak, fizessenek reklámadót

Arra a kérdésre, hogy L. Simon László a reklámadóról szóló törvényről konzultált-e tárcájával úgy válaszolt: "Valószínűleg minden tárcavezető kollégám joggal várja el, hogy a hatáskörébe tartozó jogszabályoknál legalább konzultáció legyen. Sokkal jobb, ha a parlament olyan jogszabályról tud dönteni, ami ... végre is hajtható, mint olyanról, amiben kiskapuk vannak, amelyeknél utólagos módosítások szükségesek". Varga Mihály egyben nem zárta ki, hogy a reklámadóról szóló törvényt módosítják az év végéig.