A kormány visszafogott volt, amikor 2013-ra egyszázalékos gazdasági növekedést tűzött ki - mondta mai tájékoztatóján a tárcavezető. A javulást az uniós források is segítették - ismerte el Varga.

Még nincs pénz az egyszámjegyű szja-ra

Az egykulcsos, egyszámjegyű szja-rendszerről reálisan először 2015-ben lehet gondolkozni, hiszen 2014-re elfogadott adótörvények vannak. Varga szerint bár beindult a gazdasági növekedés, egyelőre nem látszik a forrása annak, hogyan lehet azt a kieső 600 milliárd forintot a költségvetésben pótolni, amit például egy 9 százalékos szja-kulcs okozna.

Az államháztartás központi alrendszerében 2013 egészében az előzetes adatok alapján a vártnál jóval kisebb, csupán 929,2 milliárd forint lesz a pénzforgalmi szemléletű hiány, ez 200 milliárddal kisebb a vártnál - jelentette be a miniszter. (A hivatalos hiánycél a többszöri emelés után jelenleg 1125,2 milliárd forint, vagyis az utolsó hónapra 248,9 milliárdos mozgástere maradt a kormánynak - a jelek szerint tehát ezzel nem élt a kabinet. Azt is érdemes azonban hozzátenni, hogy a 2013-es költségvetés eredeti hiánycélja 841,8 milliárd forint volt. - a szerk.)

A legrosszabb esetben a GDP 2,7 százalékára rúgó GDP-arányos hiánnyal számolunk. Két fontosabb függő tétel - a a takarékszövetkezeti integrációs szervezetnek jutatott vagyoni hozzájárulás elszámolása, valamint az önkormányzatok egyenlege - van, ezek nyomán a mutató még szebb, akár 2,3 százalék is lehet - mondta Varga. A végső szám március végén, április elején, az Eurostat felé küldött jelentésből derül ki.

A vártnál jobb egyenleghez több tényező is hozzájárult. Ezek közül azt emelte ki Varga, hogy a kormány nem nyúlt a 400 milliárd forintos országvédelmi alaphoz, valamint év közben a kiadási oldalon zárolást hajtott végre 92 milliárd forint értékben, a júniusban bejelentett bevételi oldali egyenlegjavító intézkedések pedig 128 milliárd forinttal javították a mérleget (igaz, azóta a zárolások egy részét feloldották - a szerk.).

A bevételi oldalon az infláció okozta a legnagyobb problémát: a tervezett 5,2 százalék helyett várhatóan1,8 százalék lesz a 2013-as átlagos pénzromlási ütem. Az összes adóbevétel-elmaradás emiatt mintegy 130 miliárd forint volt. Viszont a két új adónemet, a  katát és a kivát a vártnál kevesebben választották, így e sorokon megtakarítása volt az államnak, és további egyszeri bevételt jelentett, hogy frekvenciákat értékesített az ősszel.

Bár a pénzforgalmi hiány a GDP 3,2 százalékának felel meg, Adorján Richárd főosztályvezetővel együtt részletezték, ebből hogyan jöhet ki az eredményszemléletű egyenleg. Az NGM az önkormányzatok egyenlegére 90 milliárd forintos többletet vár, az úgynevezett ESA-hídnál pedig 40 milliárd forintos plusszal számol.