Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Mihály elmondta: már elkezdődött az Európai Uniónak áprilisban benyújtandó konvergenciaprogram kidolgozása és hivatalba lépése után ő is bekapcsolódik a munkába. A magyar kormány kész arra, hogy olyan konvergenciaprogramot nyújtson be, amelyet Brüsszel is elfogad tette hozzá.

Kiemelte ugyanakkor, hogy jelenleg nem lát olyan veszélyeket, amelyek miatt kiigazító csomagra vagy a költségvetés módosítására lenne szükség. Az Európai Bizottság (EB) februári jelentése kapcsán Varga hangsúlyozta: a költségvetési hiány tekintetében "néhány tized százalékon megy a vita".

Az EB február 22-én közölt előrejelzése szerint az idén 3,4 százalék lehet Magyarországon a költségvetési hiány, míg a kormány úgy véli, mindenképpen 3 százalék alatt lesz a deficit 2013-ban.

Magyarország kiengedhető az túlzottdeficit-eljárás alól

Varga kifejtette, hogy az utóbbi időszak tapasztalatai alapján a bizottság mindig kissé kétkedve ítéli meg a magyar gazdaság várható teljesítményét, ugyanakkor Magyarország 2011-ben, és 2012-ben is tartotta a 3 százalék alatti költségvetési hiányt, és a kabinet szerint ez 2013-ban is sikerülni fog. Hangsúlyozta, hogy Magyarország azon tagállamok között van, amelyeket "kiengedhetik" a túlzott deficit eljárás alól.

A leendő nemzetgazdasági miniszter kifejtette, hogy a gazdaságpolitika irányai, céljai nem, az eszközei azonban változhatnak, mivel közben a magyar gazdaság és környezete is változik. Annak kapcsán, hogy az eddigi három fő gazdaságpolitikai cél - államháztartási hiány és államadósság csökkenése, valamint a foglalkoztatás növelése - mellett a gazdasági növekedés beindítását is prioritásként kezeli, hangsúlyozta: a mintegy 7000 milliárd forintos vállalati hitelállományban már 1-2 százalékos növekedés is jót tenne a gazdaságnak.

Varga elmondta, hogy a túlzott hitelkihelyezés káros, de egy jó bankrendszer nélkül nincs gazdasági növekedés. Hozzáfűzte: a hitelezés szükséges, de nem elégséges feltétele a növekedésnek; egy olyan kamatszint is kell, amelyen a vállalkozás fel is veszi a hitelt. Szólt arról is, hogy a bankszektorral megindult egyeztetéseket ő is továbbviszi majd. Kifejtette: a kormány eltökélt a tekintetben, hogy a sok háztartást terhelő devizahitelek állománya leépüljön és megpróbál olyan megoldást találni, amely ezt lehetővé teszi, de bankrendszer sem roppan bele.

Lemondott, de a feladat maradt

A miniszterjelölt elmondta azt is, hogy a hétfői nappal lemondott az egyes nemzetközi pénzügyi szervezetekkel való kapcsolattartásért felelős tárca nélküli miniszteri posztjáról. Varga úgy fogalmazott, hogy korábbi pozíciója, amelynek keretében a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) tárgyalt, most "egybekerül" a nemzetgazdasági tárca vezetésével. Elmondta, hogy Magyarország továbbra is azt a biztonsági hálót szeretné kialakítani, amelyre 2011 óta törekszik a kormány, és amelyet a Nemzetközi Valutaalap kevésbé tudott elfogadni. A nemzetgazdasági miniszterjelölt kiemelte: ennek ellenére álláspontja szerint folytatni kell az IMF-fel az egyeztetéseket; a kormánynak mérlegelnie kell, szeretné-e folytatni a megbeszéléseket vagy sem. Varga hozzáfűzte: az IMF-fel és annak budapesti irodájával mindenképpen fennmarad a kapcsolat, amely fontos Magyarország számára.

A legfontosabb a kiszámíthatóság

A költségvetés esetleges módosításával kapcsolatban Varga elmondta: az államháztartás körül a legfontosabb szempont a kiszámíthatóság, vagyis a kormány csak szükséges esetben módosít, ám ezzel legalább az első negyedévet, de inkább az év első négy hónapját meg kell várni.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) élén történt változást pozitívumként értékeli Varga, aki úgy véli, nagyobb összhangban, jó partnerként tud majd együttműködni a kormány és a jegybank. Úgy vélekedett, hogy a világ többi jegybankja által a válság leküzdésére alkalmazott módszerekhez képest az MNB lemaradt az utóbbi években. A monetáris politika, a jegybanki eszköztár kibővülhet úgy, hogy az segítse a magyar gazdaság növekedését; ennek meghatározása ugyanakkor az MNB vezetésének feladata - tette hozzá.

Az európai uniós források lehívása kapcsán Varga kifejtette: nem könnyű a helyzet, a 2013-ban kifutó jelenlegi ciklusra vonatkozóan az előző kormány alakította ki a felhasználást, ezt most át kell alakítani, amelyről heteken, hónapokon belül döntés fog születni.