A nemzetgazdasági miniszter hozzátette: kedvező ugyanakkor, hogy az exportszerkezetünk egyre diverzifikáltabb, ami csökkenti a kitettségünket, másfelől az egyre erősödő belföldi bizalom is a növekedést segíti.

A politikus elmondta: a VW-botrány mellett a kínai gazdaság lassulása adhat okot aggodalomra, ennek ellenére optimista a magyar gazdaság jövőjét illetően. A miniszter leszögezte: világosan és egyértelműen határoztuk meg gazdaságpolitikai céljainkat. Olyan költségvetést készítünk, és olyan szabályozórendszert működtetünk, amely biztonságot és előreláthatóságot teremt a gazdaság szereplői számára, lehetőségeinkhez képest megkönnyítjük a fejlesztési forrásokhoz való hozzáférést és gondoskodunk arról, hogy az emberek piacképes tudást és így biztos megélhetést szerezhessenek - sorolta a tárcavezető.

Varga Mihály emlékeztetett rá: elértük azt is - ami néhány évvel ezelőtt még szinte lehetetlennek látszott -, hogy a magyar gazdaság igen jó teljesítményéről azonos véleménye van a magyar kormánynak, az Európai Bizottságnak, az IMF-nek, az OECD-nek, és a piaci elemzőknek is.