Varga Mihály a magyar euróról beszélt

A kormány a jövő évre 1,8 százalékos államháztartási hiánnyal számol és tovább csökkenő államadóssággal, amely a ciklus végére hatvan százalék alá süllyedhet - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Magyar Hírlapnak adott interjúban.
Domokos László, 2018. június 9. szombat, 14:20
Fotó: MTI Fotó

A kormány jövőre is biztonságos növekedést szeretne, céljai között szerepel a több munkahely, a teljes foglalkoztatottság elérése, az adósságállomány csökkentése, kismértékű hiány, továbbá a gazdasági növekedés négy százalék körül tartása.

A biztonságnak fontos eleme, hogy mind az általános tartalék, mind a hiánycél teljesítéséhez kötött tartalékok értéke a másfélszeresére nő 2019-ben az idei évhez képest - sorolta a tárcavezető.

A következő évi költségvetésben, az uniós és a meglévő hazai beruházási források alapján, durván négyezer milliárd forintnyi fejlesztés fog megvalósulni.

Jövőre újabb két százalékponttal csökkenhet a szociális hozzájárulási adó mértéke, 19,5 százalékról 17,5 százalékra - ez több mint százmilliárd forintot hagy a gazdaságban. A kétgyermekesek esetében az adókedvezmény mértéke negyvenezer forintra nő.

Amíg Magyarország nem csatlakozik az eurózónához, addig az első számú feladat, hogy az euró bevezetésének feltételeit teljesítse. Nem azért, mert csatlakozni akarunk, hanem azért, mert ezek a feltételek ösztönzőek a magyar gazdaságnak. Alacsony államadósság, alacsony hiány, mérsékelt infláció, kedvező kamatkörnyezet. Ezeket kell elérnünk. Örömmel mondhatom, hogy lényegében minden fontos feltételt teljesít is a magyar gazdaság, ezért beszélhetünk arról a dilemmáról, hogy mikor és hogy éri majd meg az eurócsatlakozás. Egyelőre nem kell sietni - fogalmazott Varga Mihály az MTI beszámolója szerint.

Fotó forrása: MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

monica_schuster, 2018.06.11 07:20

lesz euro- valamikor....! Sajnos a számok csalnak. Miota EU van Mo-on 2 féle beszámolot készitenek, 1-et országon belül és 1 másikat amit az EU megkap... a valos adatok eltitkolása, a nem létezö jolét mutatása, a fejlesztések fitogtatása és most a sok megszoritás az ellopott EU-s juttatások miatt.. megint a lakosság nagyrésze lesz a szenvedö alany, mert a felsö réteg igy is megtalálja a számitását.. A befolyo adokbol is van mit elvenni, nehogy hiányt szenvedjenek és megy tovább a luxus élet... ez a demokrácia magyar modra...hazudjunk mig le nem bukunk...szomoru a polgárok részére akik egyre szükebb pénzböl élnek az egyre több kiadások mellett...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matura, 2018.06.10 09:10

Azért tegyük hozzá, hogy a csodálatos gazdasági eredményhez hozzátartozik, hogy azidióta mszp-medgyessy 50%-s fizetésemeléséhez és 13. nyugdíjának visszavonás bajnai által , nem építettel se uj metrot, se autópályákat, nem szállt el a hiány, mert az EU azonnali segítségmegvonással fenyegetett, 81 %-ról még 10 % hiánycsökkenés se lett majd 10 év alatt és beindult az EU-s pénzözön, csoda nincs , csak büvészmutatvány. Viszont az kétségtelen, hogy orbán a migránsáradatot lefékezte, ami már azidegenforgalmat és a közlekedést is veszélyeztette merkel zsidók helyett arabokat programjával.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2018.06.09 21:53

Persze, orbán és a felcsúti aréna lesz majd rajta az egyik oldalon, a másikon meg poltpeti táncol rogáncilivel és a tiborcgyerek tapsol nekik :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Luftschutzbunker_Zwei, 2018.06.09 20:31

Várunk itt vagy fél órája, az egyetlen dohányboltnál 10 km-en belül, növekvő számban, az ajtón cédula: "Rögtön jövök!"

"Megszervezte" tehát ezt is a mutyibanda, cigit csak náluk lehet venni, de arra nem képesek hogy működtessék is a dohányboltot, azaz sz@rnak az emberek fejére...

Hogy rohadjon meg a mutyibanda az összes seggnyaló csicskájával együtt!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Kiss.tamas@kissti.hu, 2018.06.09 18:47

Valamikor ezt már hallottam. Mégis nőtt az államadósság.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html