Varga Mihály: csalódás a bankok hozzáállása

Varga Mihály szerint a bankok nem tettek szinte semmit a devizahitelesek problémájának megoldására. A nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak adott interjúban közölte, ha november elejéig nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani saját megoldását.
Inforádió, 2013. október 12. szombat, 09:45
Fotó: Napi.hu

A napilap szombati számában megjelent interjúban azzal kapcsolatban, hogy november elsején lejár a bankoknak adott határidő, a miniszter azt mondta: csalódás, ahogy a bankok ehhez a problémához hozzáállnak. Nem látjuk az elszántságot, hogy házon belül tényleg meg akarnák oldani a problémát - közölte.

A bankok, ahogy látom, túlságosan sokat nem tettek eddig az ügyfelek érdekében. Nem látom, hogy tömegesen kezdeményeznék a pénzintézetek a hitelszerződések módosítását annak érdekében, hogy az ügyfél törleszteni tudjon. Ennél sokkal többet kellene csinálni! Még az árfolyamrés ügyében hozott Kúria-döntést sem vezették át a szerződéseken - fogalmazott Varga Mihály.

Rugalmasak voltunk, nem mondtuk meg például, milyen időhatáron belül kell a devizahiteles terméket kivezetni. A bankszövetség erre sem adott eddig érdemi javaslatot, az időhatárokat kívánják minél messzebb kitolni. November elejéig várunk, ha nem érkezik javaslat, a kormány pillanatokon belül be fogja nyújtani a saját megoldását - mondta a miniszter.

Varga Mihály arra a kérdésre, reálisnak tartaná, hogy a 2014-es választ előtt legyen még egy újabb tízszázalékos rezsicsökkentés, úgy válaszolt: "el tudom képzelni. A szolgáltatók az osztalékkifizetéseikben nem reagáltak a változásokra. Még látok tartalékot a rendszerben".

Arról is beszélt, hogy a kormány a jövő héten dönt a luxusadó ügyéről. Mint mondta, szeretnének 35 százalékos adót bevezetni egyes luxustermékekre. Ilyenek lehetnek az ékszerek, a szőrmebundák és a nagy értékű autók is, de más megoldás is elképzelhető.

Arra a kérdésre, hogy lesz-e reklámadó, közölte, hogy sem a jövő évi költségvetésben, sem a 2014-es adótörvény-javaslatban nincs ilyen tétel. "Nem számolunk vele" - mondta.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Blama, 2013.10.15 08:18

@haverikutya: Nekem igen erős szövegértési problémáim vannak olyan szövegek értésével, amelyeknek nincsen értelmük.asonló
Gerincproblémám is h
A fáradsága és kitartása figyelemre méltó.
Egyelőre még csak az ócsárlásig jutott, de megy az még tovább is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

oreghalasz, 2013.10.14 22:48

@Kotkodus: Nem vagyok érintett és nem is értek hozzá,de van a rokonságban jó nevű bankár,aki azt mondta,hogy a legigazságosabb megoldás az lett volna ,ha minden deviza hitelt átváltotta volna bank a felvételkori forint árfolyamon forint hitelre a törlesztést a felvételkori forint törlesztéshez alakította volna . Igaz azt is hozzá tette ,hogy 230 ft os SFR ig kedvezőbb volt a frank hitel és ha a leírt megoldást követték volna akkor Kósa Lajos nem nyert volna 5 millió ft-ot a végtörlesztésen.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Drazsen, 2013.10.14 11:44

@Drazsen: Az az érzésem, hogy inkább a kormány adott magának haladékot, mert fogalma sincs, hogy mit tegyen, ami a kampánycéljának is megfelelel , és pénzügyileg sem dönti még jobban romba az országot.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Boka, 2013.10.14 11:29

Varga Mihály azt mondja, amit Csányi Sándor utasít neki. Kvázi, ami jó az OTP-nek,takarékszövetkezeteknek, MFB-nek, de rossz a külföldi bankoknak. Szar érzés lehet strómannak lenni....
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Drazsen, 2013.10.14 11:23

Nem tudom, hogy Varga Mihály és Ragyás Tóni, hogyan gondolták azt, hogy a bankok két hónap alatt megállapodnak az ügyfeleikkel. Húsz bank meg több tucat Tak.szöv. nem tud úgysem önként és dalolva a technikai részleteket illetően is közös álláspontot kialakítani. A Bankszövetség kitalálhat bármit, az nem kötelező érvényű a pénzintézeetk számára, meg különben is a Bankszövetség javaslata sem nyeret el Varga Mihály tetszését.
A másik: A bankokna a devizahitelesek helyzteébek könnyítésére már 2008 ősze óta megvan a hajlandóság. De minden ügylet más és más, így ügyfelenként kell újratárgyalniuk a problémás eseteket . Uniformizált megoldást nem lehet találni. Illetve lehet, mindenkinek a hitelét 250,- illetve 180,- Ft-os árfolyamon forintosítani, de ezt önként úgysem fogják bevállalni a bankot, mivel ezzel óriási károkat okoznának a magyar pénzügyi rendszernek , no és maguknak is. Így marad az egyenkénti tárgyalás ( meghatározott idejű fizetési moratórium, futamidőhosszabbítás...stb, no és a köpontilag kiagyalt árfolyamgát) Sajnos a tapasztalat szerint az ügyfelek 50%-a homokba dugja a fejét, amikor a bank keresi. A tértivevényes levelet nem veszi át, a telefonját sem veszi fel, vagy megváltoztatja számát. Amelyik pedig együttműködik a bankkal és létrejön a hitelszerződés módosítás, a 90%-uk jó esetben 2-3 hónapi fizet a módosítáés szerint, majd újra jönnek a problémák.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html