A miniszter a turizmust, a gyógyszergyártást és az élelmiszeripart említette a fejlesztendő ágazatok között. Ezek hamarosan munkahelyteremtő és kapacitásbővítő támogatásokra számíthatnak, mind hazai, mind pedig uniós forrásból - tette hozzá. A miniszter elmondta azt is, hogy folyamatos kapcsolatot tart a tárca az Opel és az Audi gyárakkal.

A makrogazdasági problémák között említette a miniszter a kínai gazdaság növekedésének lassulását, amely elsősorban a német gazdaságon keresztül hat Magyarországra. A nyersanyagárak csökkenése ugyan előnyös Magyarországnak, viszont azok a kitermelő országok, amelyek hitelből fejlesztettek, nem biztos, hogy törleszteni tudnak. Ez egy lefelé menő spirált indíthat el a világgazdaságban - vélte a miniszter.

A magyar gazdasággal kapcsolatban kifejtette a miniszter, hogy a jövő évi költségvetés és adótörvények korábban elkészültek. Miután a személyi jövedelemadó 1 százalékponttal 15 százalékra csökken, 120 milliárd forinttal több pénz marad a lakosságnál. Ebből a biztosítók is részesedhetnek - tette hozzá, megjegyezve: a magyar gazdaság helyzetét a nemzetközi szervezetek - köztük az IMF is - hasonlóan ítéli meg, mint a kormány. Sőt sokszor a kormány pesszimistább növekedéssel számol, mint a partnerei.

A január elsején hatályba lépő új biztosítási törvényről Varga Mihály elmondta, hogy az már tartalmazza a második szolvencia elvárásokat. A tartalékráta növekedése nagyobb biztonságot ad a biztosítóknak, valamint az ügyfeleiknek. A fogyasztók védelmét szolgálja a biztosítási szerződések minimális tartalmi elemeinek a maghatározása. Az életbiztosításokra bevezetendő teljes költségdíjmutató (TKM) pedig összehasonlíthatóvá teszi a termékek költségeit.