A magyar emberek és vállalkozások munkájának, valamint az eredményes gazdaságpolitikának köszönhetően az elmúlt években tartós növekedés jellemezte a magyar gazdaságot, így 2019-ben 4,6 százalékkal nőtt a GDP, ami meghaladta a költségvetés benyújtásakor előre jelzett 4,1 százalékos ütemet - mondta Varga Mihály a tárca közleménye szerint.

Az Európai Unión belül Magyarországon volt a negyedik leggyorsabb a növekedés. A munkanélküliség pedig rekordalacsony szintre, 3,4 százalék-ra csökkent, miközben a foglalkoztatottak száma - a rendszerváltás óta először - meghaladta a 4,5 millió főt. - tette hozzá.

A pénzügyminiszter szerint a kormány célja, hogy Magyarország családbarát ország legyen. Tavaly ez a rendszer tovább bővült: havi 40 ezer forintra nőtt a kétgyermekes családok adókedvezménye, ami 350 ezer család számára jelentett könnyebbséget. Tovább (79 milliárd forintra) nőtt a gyermekétkeztetésre fordítható támogatás mértéke is.

Az Orbán-kormány az adócsökkentés politikáját is folytatta, a szociális hozzájárulási adó mértékét további 2 százalékponttal, 17,5 százalékra csökkentette, ami éves szinten mintegy 300 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál.

Tavaly a kormányzati szektor hiánya a GDP 2 százalékát tette ki. ezzel Magyarország nyolcadik éve teljesítette az államháztartás egyenlegére vonatkozó maastrichti kritériumokat. Az államadósság GDP-hez viszonyított aránya fokozatosan csökkenve, 65,4 százalékra mérséklődött 2019-ben a 2010-es 80 százalékról indulva, így az államadósság szintje Magyarországon csökkent az egyik legnagyobb mértékben tavaly az EU-ban - számolt be az igazán jó évről a tárcavezető.