A tárcavezető kiemelte, hogy a meghirdetett vállalatok között van 11 olyan stratégiai cég, amely a nagybefektetők érdeklődését keltheti fel. Varga szerint Szerbia és Magyarország között olyan gazdasági kapcsolat alakult ki az utóbbi években, amelynek eredményeként a kétoldalú kereskedelmi forgalom megközelíti a kétmilliárd eurót. Ez a kapcsolat a jövőben dinamikusan fejlődhet, hiszen ha Magyarország be tud kapcsolódni a szerbiai gazdasági átalakulásba, a magyar cégek aktívabban vesznek részt a szerb gazdasági életben, "akkor jó esély van arra, hogy a lehetőségeket jobban kihasználjuk".

Megegyezés született az adóinformációk cseréjéről is a két ország között. Ez azt jelenti, hogy lehetőség van két ország adóhivatala közötti információmegosztásra, és ez a feketegazdaság elleni küzdelemben jól használható - emelte ki Varga.

A miniszter elmondta, hogy szerb kollégájával megvizsgálták, mennyiben hasonlít a szerb átalakulás az utóbbi hat évben megtett magyar gazdasági pályához, és megállapították, hogy sok a hasonlóság. Szerbia most a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) működik együtt, ahogyan korábban Magyarország is. Magyarázata szerint a szerb kollégákkal megosztotta a magyar tapasztalatot, miszerint "néha érdemes vállalni a vitát az IMF-fel vagy más nemzetközi partnerekkel annak érdekében, hogy az ország a saját lehetőségeit jobban felmérve, saját hagyományaira alapozva" tudja megvalósítani gazdaságpolitikáját.

Nagyon látványos az az út, amelyet Szerbia az utóbbi években bejárt: jelentős mértékben csökkentették az államháztartási hiányt, kordában tudták tartani az adósságállományt, lassan elindul a gazdaság növekedés, hiszen a korábbi évek visszaesése után az idei és a jövő évre növekedést várnak - mondta Varga.