Varga: nem lehet hátraarcot csinálni

A mostani világgazdasági bizonytalanságok közepette a kormánynak az ország cselekvőképességét fenntartó gazdaságpolitikát kell folytatnia - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Budapesti Corvinus Egyetemen kedden megtartott kerekasztal-beszélgetésen.
MTI-Eco, 2016. február 9. kedd, 19:12
Fotó: Napi.hu

A nemzetgazdasági miniszter kiemelte: ebből a szempontból is fontos, hogyan alakul az államadósság szintje. A tavalyi kedvező makrogazdasági folyamatoknak is köszönhető, hogy az előzetes számítások alapján a magyar államadósság a GDP-hez mérten 75,8 százalékot ért el 2015 végén - fűzte hozzá. A következő években sem lehet visszatérni a fiskális politika fellazításához, "ezt nem érdemes újból kipróbálni". Egyúttal viszont a túlzott fiskális szigor sem lehet válasz egy esetleges világgazdasági kihívásra, mert az visszafogná a gazdasági növekedést, megnövelhetné a munkanélküliséget.

A további teendők kapcsán aláhúzta: még mindig nagyon magas az államháztartást tekintve az újraelosztás, ennek mérsékléséhez szükség van az állami bürokrácia csökkentésére. Varga Mihály szerint egyre inkább érik az ország felminősítése, idén a nagy nemzetközi hitelminősítőknek meg kell hozniuk ezt a döntést, azért is, mert a piac már elismerte, értékeli a magyar gazdaság makrogazdasági teljesítményét, mutatóit.

A miniszter szólt arról, hogy az elmúlt években az államháztartás konszolidálásának eredményeként fokozatosan mérséklődött az államadósság GDP-hez mért aránya, ennek is betudható, hogy a magyar állampapírok kamatfelára csökken. A kamatfelár csökkenése egyébként nagyobb volt, mint amit a piac várt - mondta.

A hazai gazdaság helyzetének javulását mutatja az is, hogy napjainkban - a közmunka és a versenyszféra hatását is beszámítva - 560 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon az öt évvel ezelőtti helyzethez képest, ezeknek a dolgozóknak a kétharmada a versenyszférában talált munkát - tette hozzá.

Varga Mihály az ország gazdasági sikerei között könyvelte el, hogy tavaly rekordszintet ért a külkereskedelmi többlet. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az elmúlt években jelentősen fejlődött az ország feldolgozóipara, a járműipar, a magyarországi gyógyszergyártás. A következő évek fejlesztési irányait szabja meg az ország új iparpolitikai koncepciója - mondta a miniszter.

Bod Péter Ákos, a Budapesti Corvinus Egyetem professzora, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke rámutatott: a gazdaságpolitikai vezetésnek fel kell készülni arra, hogy a 2020 utáni uniós költségvetési ciklusban nem áll majd EU-s pénzügyi forrás az ország rendelkezésére. Ezért el kell érni, hogy a magyar kis- és közepes vállalkozások egyre nagyobb számban kapcsolódjanak be a nagy multicégek beszállítói hálózataiba - mondta a professzor.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

pro libertate, 2016.02.10 11:47

A szakmai fórumok azért érdekesebb, mert ezeken a rezsim kénytelen tartózkodni a legvadabb csúsztatásoktól. Amit a muzsik fenntartás nélkül bevesz, az itt nevetséges. Lássuk, mi sül ki ebből.

"a magyar államadósság a GDP-hez mérten 75,8 százalékot ért el 2015 végén" - ugye, világos, miért kellett mennie az adósságnyomás-mérőnek. Ha bárki láthatná, hogy a ráta egész évben 80-82 % körül mozog, még a retardáltaknak is feltűnhetne az a kb. 4 %-os év végi trükközés pár óra erejéig... kár, hogy kamatot nem ezután fizetünk.
Az meg bizonyára a véletlen műve, hogy sem az adósság vagy éves adósságszolgálat mértékéről, sem annak változásáról nem beszél a rezsim...

"még mindig nagyon magas az államháztartást tekintve az újraelosztás" - :DDD
Ha csak központi költségvetést tekintjük: a kiadások 2009-ben a GDP 34,5 %-át tették ki, 2014-ben pedig már a GDP 56,8 %-át...
Az állami újraelosztás pedig 2010 után durván túlterjedt a központi költségvetésen: gondoljunk pl. a bankügyekre, a rezsicsökkentésre.
Az állami újraelosztás trendje jól mutatja, hogyan haladunk a piacgazdaságból az önkényuralom felé.
"még mindig nagyon magas"... pedig mindent megteszünk a központosításért...:DDD

"fokozatosan mérséklődött az államadósság GDP-hez mért aránya" - ugye, a körülmények hatalma. Véletlenül sem az adósság. Ráadásul csupán december 31-én...
"a magyar állampapírok kamatfelára csökken" - lassítsunk csak...
"kamatfelára"?
Szóval nem a nominális kamat mértéke? Nem a reálkamat mértéke? Nem az éves kamatszolgálat? Miért nem?:D
"kamatfelár"? Mihez viszonyítva? Hogy nem az inflációhoz vagy az alapkamathoz, az biztos... keressünk már valamit, amire ráfoghatjuk, hogy csökken..:D

"560 ezerrel dolgoznak többen Magyarországon az öt évvel ezelőtti helyzethez képest" - 2011 februárhoz képest...
"ezeknek a dolgozóknak a kétharmada a versenyszférában talált munkát" - külföldön...:D

"új iparpolitikai koncepció" - ami standard: a rózsaszín jövő...:DD


Jól látható, milyen ügyeskedésekhez, torzításokhoz kell folyamodnia a rezsimhez annak érdekében, hogy bármiféle eredmény látszatát keltse. Hihetetlen és szégyenteljes, hogy 6 év kétharmados kormányzás után az efféle csűrcsavarás nélkül nincs mit felmutatnia az orbán-rezsimnek...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html