Az InfoRádió Aréna című műsorának vendége ma Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter volt, aki a műsorban több témáról is beszélt, többek között a jövő évi költségvetési kockázatokról, a magyar gazdaság növekedési lehetőségeiről, valamint a tervezett adóváltoztatásokról. A miniszter szerint optimisták a jövő évet illetően, több olyan adórendszerbeli változtatást is végrehajt a kormány, amely képes lehet a háztartásokat fogyasztásra ösztönözni, miközben ezek az intézkedések beleférnek a költségvetésbe, és nem veszélyeztetik a 2,9%-os GDP-arányos költségvetési hiánycél fenntartását.

A gazdasági növekedés beindulhat a jövő évtől, az ipartól (főként a járműgyártástól) sokat lehet várni, de például a német gazdaság által hajtott export is jelentős tényező lehet. A mezőgazdaság esetében a 2013-as évet követően nagy előrelépésre nem számítanak, viszont új elemként megjelenhet nagyobb mértékben a lakossági fogyasztás. Számos olyan intézkedést tett és tesz a kormány, amellyel több pénz maradhat az emberek zsebében. Varga Mihály többek között kiemelte a rezsicsökkentést, a pedagógus béremeléseket, valamint a családi adókedvezmények kibővítését, amely összességében éves szinten 100 ezer forintos nagyságrendnyi összeget hagyhat a lakosságnál átlagosan. A háztartások számára az mindenképpen kedvező, hogy alacsony szintre csökkent az infláció, ilyen formában a pénzük vásárlóértéke nem veszít annyit az értékéből.

A fogyasztás magára találása azért is elengedhetetlen, mert a hazai kkv-szektort ez a tényező tudná igazán megtámogatni, sőt akár új beruházásokra is ösztökélhetné a forráshiányok kkv-kat. Az állam több ütemben próbálja a kkv szektort támogatni, az MNB Növekedési Hitelprogramja iránt láthatóan magas az érdeklődés, azonban a héten az EBRD képviselőivel is tárgyalt a szakember, éppen azért, hogy a bankot is be lehessen valamilyen módon vonni a kkv-k forráshiányos helyzetének megszüntetésére. Az egyeztetéseknek még az elején tartanak, nagy kérdés, hogy milyen költség mellett tudna hitelt nyújtani a bank, hiszen most egy kedvező az ország külső megítélése, amit a dollárkötvény-kibocsátás is tükröz a nemzetgazdasági miniszter szerint.

Nem kellene bóvli kategóriában lennünk

A magyar gazdaság kilátásait a globális folyamatok természetesen befolyásolni tudják. Nagy kérdés például, hogy a világgazdasági növekedés miként alakul, számunkra kiemelt jelentőséggel bír az EU és Németország, hiszen a legjelentősebb exportpiacainkról van szó. Kockázatot jelent például ezen a téren, ha a német koalíciós tárgyalások elhúzódnak. Ezt meghaladóan a befektetők figyelme a világ vezető jegybankjaira irányul, mindenki azt figyeli, hogy miként fognak dönteni. A leginkább a Fed kötvényvásárlási programjának visszavonása kérdéses, Varga Mihály úgy vélte, hogy a Fed nem fog nagy meglepetéssel szolgálni ezen a téren, így nagyobb kilengésekre sem kell majd számítani.

A költségvetés és a magyar gazdaság szempontjából sem elhanyagolható kockázati tényező az államadósság, annak szintje miatt ugyanis nagyon komoly kamatfizetési terhet kell az államnak kigazdálkodnia. A miniszter szerint a befektetői környezet most kedvező, a devizakötvény kibocsátás magas túljegyzés mellett ment el, a felárak pedig számunkra kedvezőbbek voltak, mint a februári kibocsátáskor. Varga Mihály kitért a hitelminősítőkre is, mint elmondta "szégyellje magát az a hitelminősítő, amely bóvli kategóriában tart minket". A hitelminősítők nagyon rosszul mérik fel a helyzetet, mint ahogy annak idején a válság kirobbanása előtt. A miniszter szerint idővel felminősítésre kerülhet sor, ami az biztos, hogy nem ártana Magyarországnak.