Demokraták vagyunk, szeretjük a várost, ha Budapest akarja, leáll a Liget-projekt - fogalmazott Fürjes Balázs kormánybiztos egy októberi interjújában. Ennek értelmében a Petőfi Csarnok helyére tervezett új Nemzet Galéria nem épülne fel, a Magyar Hang információi szerint azonban az előkészítés nem állt le, vagyis jelen állás szerint a múzeum az eredeti tervek szerint megvalósul.

Az új Nemzeti Galéria építési engedélyét 2019 januárjában hatályon kívül helyezte a bíróság, miután a beruházásért felelős Városliget Zrt. nem biztosította a CivilZugló Egyesület civil szervezetnek a törvény által előírt iratbetekintési jogot. Az engedélyeket később újra kiadta a hatóság, a Nemzeti Galéria kivitelezésére azonban még nem írták ki a közbeszerzési pályázatot.

"A főváros vezetése bízik a kormány azon ígéretében, hogy nem valósulnak meg olyan beruházások, amelyekre a budapestiek és a Fővárosi Közgyűlés is nemet mond" - írta a Magyar Hangnak a főváros. "A jelenlegi építési engedélyek még 2+1 évig érvényesek, de a Fővárosi Közgyűlés a Városligeti Építési Szabályzat (VÉSZ) felülvizsgálatával, szükség szerinti módosításával befolyásolhatja a városligeti építkezések megvalósulását."

Ez a közlemény érdemben nem cáfolja azt az értesülést, hogy folytatódik az építkezés előkészítése vagyis a főváros eddig nem tett lépéseket az új Nemzeti Galéria beruházásának leállításáért. Így az érvényes építései engedély birtokában jelenleg semmi sem gátolja meg a Városliget Zrt.-t az építkezés megkezdésében. Az új Nemzeti Galéria ügyében az internetes portál megkereste a Fürjes Balázs vezette Kiemelt Kormányzati Beruházások Központját is, ám az egyelőre nem reagált a kérdésekre.