Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A "Cselekedj biztonságosan a vasúti átjárókban" című, 2009 óta évente megtartott Nemzetközi Útátjárós Biztonsági Kampány részeként a rendőrök országosan ez évben, június 6-án több mint hatvan helyszínen ellenőrzik a közúti közlekedőket, a vasútbiztonsági szakértők pedig szórólapokkal és szóban hívják fel az autósok, kerékpárosok figyelmét a kockázatokra.

Ezenkívül vizsgálják a közúti-vasúti kereszteződések állapotát, a vágányok melletti területeket, az útburkolat minőségét, a felfestéseket, a fénysorompójelzők, optikák épségét, láthatóságát - olvasható a MÁV oldalán.

Tavaly a vasúti kereszteződésekben nyolcvankilenc ütközés és gázolás történt. Idén május végéig hét személy vesztette életét, míg tavaly négy halálos áldozat volt az első 5 hónapban.

Az események hátterében száz százalékban az autóvezetők figyelmetlensége, a KRESZ előírásainak megszegése áll. A balesetek majdnem mindegyikét az okozta, hogy a közlekedők túlbecsülték saját képességeiket, megpróbáltak még a vonat előtt átérni, esetleg egy pillanatra kihagyott a figyelmük. Az okok között szerepel a gyorshajtás, az agresszív vezetési stílus, a vasúti fényjelző tilos jelzésének figyelmen kívül hagyása, a vezetés közbeni telefonálás is.

A június 6-ai ellenőrzések helyszínei és időpontjai:

Budapesti területi igazgatóság:

  • Kőbánya-Kispest állomás X. kerület, Kőér utca - (9:00-11:00)
  • Rákosrendező és Rákospalota-Újpest állomás között XV., Szerencs utca és IV. Elem utca között - (13:00-15:00)
  • H5 (szentendrei) HÉV/Csillaghegy megálló Ürömi úti átjáró - (8:00-9:00)
  • H5 (szentendre) HÉV/Békásmegyer megálló Szentendrei út 407 - (8:00-9:00)
  • H6 (ráckevei) HÉV/Pesterzsébet felső állomás: Helsinki úti átjáró - (15:00-16:00)
  • H8/H9 (gödöllői/csömöri) HÉV/Rákosfalva megálló; Szentmihályi úti átjáró - (15:00-16:00)

Miskolci területi igazgatóság:

  • Füzesabony és Maklár között, 3. sz. földút - (8:00-10:00)
  • Kál-Kápolna, Vasút út - (10:30-11:30)
  • Eger, Sas út - (9:00-11:30)
  • Szerencs, 3614 sz. út - (8:30-10:00)
  • Szerencs és Taktaharkány között, Prügyi út (3622 sz. út) - (10:00-11:30)
  • Miskolc-Tiszai Pfaff Ferenc út - (8:30-11:30)
  • Nyékládháza, 3602 sz. út - (8:30-11:30)
  • Nyékládháza, 3307 sz. út - (8:30-11:30)

Szombathelyi területi igazgatóság:

  • Nemeskeresztúr, 84. sz. út - (9:00-10:00)
  • Jánosháza, 8. sz. út - (10:00-11:00)
  • Balatonfüred, Ady Endre utca - (9:00-10:00)
  • Aszófő, Tihanyi út (71. sz. út) - (10:10-11:00)
  • Zalaegerszeg, Berzsenyi Dániel út - (10:00-11:00)
  • Zalaegerszeg, Kaszaházi út - (10:00-11:00)
  • Celldömölk, Szomraky utca - (9:00-11:00)

Debreceni területi igazgatóság:

  • Püspökladány Táncsics utca - (8:00-9:00)
  • Püspökladány és Karcag között, Farkasszigeti út - (9:10-10:00)
  • Debrecen és Apafa között, Sámsoni út - (6:45-7:45)
  • Debrecen-Apafa, GÖCS átjáró - (8:00-9:30)
  • Nyíregyháza-Sóstóhely, Kótaji utca - (8:30-9:30)
  • Nyíregyháza-Sóstóhely, Korányi utca - (10:00-11:00)
  • Nyíregyháza-Sóstóhely, Tokaji utca - (6:30-8:00)

Záhony környékén:

  • Tuzsér, (9:00-10:30)
  • Komoró és Tuzsér között - (10:30­-12:00)
  • Kisvárda és Pátroha között - (9:00-10:30)
  • Kisvárda és Fényesitke között (Kisvárda, Hármasút) - (10:30­-12:00)

Pécsi területi igazgatóság:

  • Nagykanizsa, Csengery út - (9:00-12:00)
  • Nagykanizsa, Ady út - (9:00-12:00)
  • Sárbogárd, Ady Endre utca (63. sz. út) - (9:00-13:00)
  • Cece, Arany János utca (61. sz. főút) - (9:00-13:00)
  • Simontornya, Dr. Kovács Nándor út (9:15-11:00)
  • Pincehely, Kossuth Lajos utca (61. sz. főút) - (11:25-13:00)
  • Kaposvár-Kaposmérő-Kaposújlak, 61. sz. út - (9:00-13:00)
  • Darány, 6. sz. főút - (8:00-12:00)
  • Sásd, 611. sz. út - (9:00-12:00)
  • Sásd, Kaposvári út (66. sz. út) - (9:00-12:00)
  • Szentlőrinc, Erzsébet utca (5805. sz. út) - (9:00-12:00)

Szegedi területi igazgatóság:

  • Kiskunfélegyháza és Lakitelek között, (5. sz. út) - (9:00-9:25)
  • Kiskunfélegyháza, (5402. sz. út) - (9:30-10:45)
  • Kiskunfélegyháza, (5302. sz. út) - (11:00-12:30)
  • Kisszállás, (55. sz. főút) - (8:30-9:30)
  • Kiskunhalas, (Átlós utca) - (9:45-11:00)
  • Kiskunhalas, (Bajza utca) - (11:10-12:10)
  • Orosháza és Kardoskút között, Pipis malmi átjáró (4406. sz. út) - (8:15-11:35)
  • Orosháza és Székkutas között, Szentesi út (4406. sz. út) - (8:15 - 11:35)
  • Szeghalom és Füzesgyarmat között, (Arany János utca) - (8:30-12:00)
  • Kistelek és Balástya között, Balástyai tanyák (5421. sz. út) - (8:30-10:00)
  • Kistelek állomás, (5411. sz. út) - (10:10-11:40)