A korrupció legelterjedtebb formája Magyarországon egyértelműen a hálapénz. Miközben néhány területen, így például a rendőrségi korrupció területén jelentős javulást lehet mérni az elmúlt években, addig a lefizetés ennek a formájánál nincs sok pozitív jel. (Ahogy az üzleti életben sem, ahol egy közelmúltban végzett felmérés szerint a magyar válaszadók 78 százaléka mondta azt, hogy itthon elterjedt jelenség a korrupció.)

"Van egyfajta apátia a lakosságban, az emberek nagy része tudatában van annak, hogy korrupt országban él. Nagyon súlyos a probléma, tehetetlenség lett úrrá a magyar társadalomban, melynek tagjai egyre inkább úgy gondolják, hogy ez az élet velejárója, nem nagyon látják, hogy mit lehetne ez ellen tenni. Ennek megfelelően elképesztően alacsony a korrupcióellenes affinitás, mindössze a lakosság 20 százaléka jelentené, ha valamilyen visszaélést észlelne. Ezzel egyébként Fehéroroszország és Oroszország szintjén vagyunk." - fogalmazott nemrég Martin József, a Transparency International Magyarország (TIM) ügyvezető igazgatója.

Ebbe az irányba mutat a Napi.hu olvasóinak reakciója is, akiket arról kérdeztünk a Facebookon, hogy "Ön szerint a kórházi tartózkodás mostanában megoldható hálapénz nélkül?". Nos, az eredmények - bár nem reprezentatív kutatásról beszélünk - önmagukért beszélnek: a válaszadók közel 90 százaléka szerint ez nem lehetséges, mindössze tizedük vélte úgy, hogy igen, ma már nem kötelező fizetni. (A végeredmény nagyjából megegyezik egy tavalyi kutatással, amely szerint a magyar lakosság 92 százaléka számára teljesen normális, ha pénzt juttat az orvos zsebébe egy vizsgálatért cserébe.)

Ennél valamivel színesebb véleményekkel találkoztunk, amikor az utca emberének tettük fel ugyanezt a kérdést:

Érdekes az is, hogy a Napi.hu olvasói hogyan reagáltak a Facebook-on. Volt, aki azt írta, hogy "az otthon már nem ápolható betegeket is egyik helyről a másikra paterolják, és ha végül megunják, akkor ki kell nyitni a tárcát. Ez rendszerint 2-3 hét, legfeljebb."

Mások is így látják: "Hát persze, hogy nem. A Tétényi kórházban 21 naponta kb. 70.000ft-ott kértek volna egy ismerősöm 80 éves muterja után, hogy még maradhasson 3x21napig, amég nem veszi át a szanatórium, de mivel nem lett külön adva még kb. 40.000ft a zsebbe, ezért kidobták."

Volt olyan is, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy mi magunk vagyunk a hibásak: "Nem kellett volna őket rászoktatni! Ők ugyanolyan dolgozók mint a többi ember! Hány szakmunkás vagy mérnök kap hálapénzt! Amennyiben keveslik a bérükket, pótolható mint bárki másnak! Munka után lehet takarítást vállalni, fólia, gyümölcsös művelést végezni!"

Megint más szerint nem a hálapénz a legnagyobb probléma: "A férjem a héten volt szívkatéterezésen,nem adtunk hálapénzt,nem volt miért hálásnak lennünk...Nem volt párna,takaró az ágyon...,a vizesblokkban nem működött a zuhany,a csap szinte nem is folyt,a nővért véletlenül sem lehetett zavarni az időre játszott passziánozásban...,ha volt kérdés,-azt majd a doktor úr elmondja-...,nem volt a doktor úr....Reggel 6-kor kitették a szobából délután kettőkor kapta kézhez a zárójelentést...Hat sorstárs társaságában,mígnem az egyik beteg lánya ki nem verte a "balhét"....Öt perc múlva kézhez is kapták a betegek a dokumentumot... Ezt a vizsgálatot egyébként kórházon belül maszek is elvégzik ötven ezer Ft,nincs várólista,csak éppen ágyat nem kap a beteg és az éjszakát fotelban ülve tölti el! :( :( Szóval el kell tölteni egy napot a kórházban és mindenki megtapasztalhatja a valóságot."