Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Történelmi lépést tettek az államok a katowicei ENSZ-klímacsúcson az elmúlt héten: sikerült megállapodniuk a párizsi egyezménnyel kapcsolatos szabálykönyvben. Most már nemcsak a cél van meg, illetve az, hogy hová kell eljutnunk, hanem az is, amin keresztül - fogalmazott Ürge-Vorsatz Diana klímakutató, a kormányközi klímavédelmi testület egyik alelnöke a rádióban.

Csalódottságának adott hangot viszont a szakember amiatt, hogy a nagy világpolitikai cél, vagyis a Föld legfeljebb 2 Celsius-fokos hőmérséklet-emelkedésének engedése nincsen arányban azzal, amit az országok egyenként vállaltak, ami azt jelenti, hogy a párizsi célok sem elegendőek a 2 fok tartásához.

A CEU professzora szerint nagyjából egy évtizedünk van arra, hogy nagyon jelentős változások történjenek. Véleménye szerint akár az ő idős kori életét is megrövidítheti 5-10 évvel egy-egy keményebb hőhullám, ami várható.

Ma Magyarországon a Lyme-kór előfordulása háromszor gyakoribb, mint egy-két évtizede, és az évszázad közepére már a burgonya sem fog megteremni nálunk - mondta a szakember. A gazdaság alapjairól van szó, nem a távoli jegesmacikról - érzékeltette a probléma súlyát Ürge-Vorsatz Diana.