Vége: menesztik az MNV-vezért

Az Index értesülései szerint ma megszületett a politikai döntés, hogy a pénzügyminiszter felmenti tisztéből Tátrai Miklóst, a nemzeti vagyonkezelő vezérigazgatóját.
NAPI, 2009. július 9. csütörtök, 14:56

A portál úgy tudja, a szocialista frakció a mai egyeztetésen nem gördített akadályt az elé, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV) felügyelő pénzügyminiszter felmentse a tisztéből Tátrait.

A Tátraival kedden délelőtt tárgyalt Bajnai Gordon kormányfő, aki ekkortól kezdve már csak arra várt, hogy a szocialista frakció is beleegyezzen a leváltásra.

Tátrai menesztéséről a múlt héten jelentek meg az első hírek, a tavaly januárban alakult vagyonkezelő holdingot számos támadás érte az utóbbi időben, a napokban a számviteli rend megsértésének okán nyomozás is indult ellene.

Tátrai a megalakulása óta vezette az ÁPV-ből, a Kincstári Vagyonigazgatóságból és a Nemzeti Földalapból gründolt vagyonkezelő holdingot, azelőtt 2002-től az államigazgatás legfelsőbb köreiben mozgott: Medgyessy kormányzásának első évében a miniszterelnöki kabinetiroda főosztályvezetője volt, majd a környezetvédelmi és a pénzügyi tárcáknál volt helyettes és szakállamtitkár, végül 2006-tól államtitkár 2007 a PM-ben végéig.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

MJános, 2009.07.10 11:02

János
Remélem "megérdemli", és fel is veszi a 70-80 millió forintos lelépési díjat!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html