A Fővárosi Főügyészség az elmúlt időszakban a fővárosban is elterjedt, a korábbról ismert úgynevezett unokázós típusú csalásokhoz hasonló, csalárd pénzszerzési módra hívja fel az állampolgárok figyelmét - írja Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében.

Az elkövetők telefonon keresik meg a sértetteket otthonukban. A hívó magát egy végrehajtó iroda munkatársának vagy bírósági dolgozónak adja ki, és azt állítja, hogy a sértett ellen tartozás miatt végrehajtási eljárás folyik. A csalók azt állítják, hogy a sértettnek azonnal át kell utalnia a tartozását a megadott bankszámlaszámra, ellenkező esetben a végrehajtó - akár pár órán belül - rendőrökkel együtt megjelenik lakásán, és ha kell a lakását is "feltörik" azért, hogy a tartozás fejében onnan ingóságokat foglaljanak le.

QP | Quality Placement

Az elkövetők a pszichés kényszer alkalmazása során igyekeznek a hivatalos eljárás látszatát kelteni, ügyszámot is kitalálnak, többnyire forintra pontos összeget jelölnek meg. Az elkövetők tipikusan szervezetten, többen együttműködve dolgoznak - olvasható a közleményben.

A fővárosban több tucat ilyen típusú bűncselekmény miatt nyomoznak. Az egyikben, amelyet a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytat, több személyt gyanúsítottként hallgattak ki. Két férfi és egy nő a jelenlegi adatok alapján összesen 19 személyt, több tíz- illetve százezer forinttal károsított meg, vagy próbált megkárosítani ily módon.

A Fővárosi Főügyészség felhívja a lakosság, különösen az időskorúak figyelmét arra, hogy ilyen típusú telefonhívások esetén gyanakodjanak, igyekezzenek tisztázni, valós-e a hívás. Azonnal ne utaljanak pénzt, mindig ellenőrizzék a lakóhelyük szerinti bíróságon, hogy folyik-e ellenük végrehajtás. Kérjenek telefonszámot visszahíváshoz, jegyezzék fel, milyen nevet mond a hívó, és ragaszkodjanak a személyes ügyintézéshez az állítólagos végrehajtói irodában. Ha ezt a hívó fél elutasítja vagy egyéb gyanús körülmény merül fel, késedelem nélkül értesítsék a rendőrséget a csalók sikeres elfogása érdekében - javasolja a főügyészség.