A davosi Világgazdasági Fórumon tartózkodó Bruno Le Maire azt mondta, hogy a két hónapja letartóztatásban lévő vállalatirányító szerdán nyújtotta be lemondását.

A Renault igazgatótanácsa csütörtökön rendkívüli ülésen dönt az utódról. Hírek szerint az elnöki székbe a Michelin cég vezetője, Jean-Dominique Senard a legesélyesebb, a vezérigazgatói posztot pedig valószínűleg Thierry Bolloré, a letartóztatott Ghosn helyettese kapja meg - írja az MTI.

Ghosn ellen december elején emeltek vádat amiatt, hogy a 2015-től 2018-ig terjedő időszakban 2,9 milliárd jen jövedelmet szerepeltetett az értékpapír-felügyeletnek benyújtott beszámolókban a tényleges 7,2 milliárd jen helyett. Az ügyészség azzal is megvádolta a 64 éves üzletembert, hogy nem megfelelően látta el a vezérigazgatói feladatokat és megkárosította a Renault céggel szövetségi viszonyban álló Nissant.

A Nissan pénzügyi visszaélések okait vizsgáló különbizottsága szerint a laza vállalatirányítás okozta egyebek között a pénzügyi visszaéléséket.

Első tanácskozása után a testület egyik társelnöke bejelentette, hogy még három-négy alkalommal fognak tanácskozást tartani az előtt, hogy a vállalat igazgatótanácsa elé terjesztenék javaslataikat a vállalatvezetés javítására.

A bizottság, amelyben a Nissan három külországi igazgatója és négy másik tag vesz részt, várhatóan márciusban terjeszti elő javaslatait a vállalat irányításának szigorítására, az igazgató fizetésének, az elnök kiválasztásának jóváhagyását célzó rendszerre.

A Nissan csütörtöki közleményében az szerepelt, hogy várhatóan április közepére hívják össze a részvényesek rendkívüli ülését, ahol döntenek Carlos Ghosn elnök és az ugyancsak pénzügyi botrányokba keveredett Greg Kelly igazgató elmozdításáról.

Bár kettejük botrányának kipattanása után az igazgatótanács megvonta titulusukat, hivatalosan csak a részvényesek egyetértésével meneszthetőek.

A részvényesek rendkívüli ülésén szavaznak továbbá a Renault által javasolt új Nissan-vezetőről.

A Renault legnagyobb részvényese a francia állam, több mint 15 százalékos hányaddal. A Renault-ban 15 százalékos részesedése van a Nissan cégnek, amelynek viszont 43,4 százaléka a Renault-é.