Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Már majdnem befejeződött a képviselő-testület júliusi ülése a velencei önkormányzatban, amikor Koszti András Fidesz-KDNP-s polgármester elővezette az évek óta húzódó uszodaberuházás ügyét, majd a szóban vázolt helyzetről gyorsan meg is szavaztatta a képviselőket - írja a 24.hu. A hírportál úgy tudja, így dőlt el, hogy a 2,2 milliárd forintos éves költségvetéssel, ezen belül 150-200 millió forint szabad felhasználású kerettel rendelkező település belevág egy 4-5 milliárd forintos építkezésbe, úgy, hogy a szükséges pénz nagyobb része nem áll a rendelkezésére.

Megkötötték a kivitelezési szerződést, és a Velencei-tó partján lévő hatalmas telken sietve el is kezdődtek az előkészítő munkálatok. Az ötezer lakosú városban ezzel elindult egy a Nemzetközi Úszószövetség (FINA) szabványainak is megfelelő, négymedencés, ötszáz fős lelátói és ezerfős öltözői kapacitással rendelkező versenyuszoda építése.

A beruházás tervezett költsége 4,7 milliárd forint, ebből a kivitelezéshez szükséges önerő 1,4 milliárd, amelyet Tessely Zoltán kormánybiztos nyilatkozata szerint egészében a kormánytól - azaz az adófizetők pénzéből - várnak. A polgármester szerint egy ilyen beruházásnál nem szükséges egyszerre a teljes fedezet megléte, szakaszolni lehet ugyanis az építkezést: a meglévő összegből elindulhat a munka, és menet közben is lehet igényelni a támogatásokat, amelyek az önrészhez adódnak.