Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kezdeményezés keretében kétirányú szakmai munka folyik. Ukrajnában a munkaerő-toborzás tárgyi és személyi feltételeinek kialakítása, s ezt támogatandó, klasszikus és marketing kampány formájában, figyelemfelhívás a magyarországi munkalehetőségre.

A program hazánkban egy tizenhárom helyszínt érintő országos szakmai konferenciasorozat, amely 2017 március 2-től június 8-ig tart. A magyarországi tapasztalatokról a szervezők mellett Pryslupska Lolita, egy elektronikai gyáregységben dolgozó szalagmunkás operátor ukrajnai munkavállaló adott tájékoztatást - olvasható a kamara közleményében.

Idén tovább súlyosodik a munkaerőhiány által okozott probléma: toborzási nehézségek figyelhetőek meg, öt év alatt négyszeresére nőtt azon cégek száma, amelyek üzleti tevékenységét akadályozza a munkaerő-, valamint szakemberhiány - hívta fel a figyelmet Marosi László, a BKIK főtitkára. A kamara megújuló szolgáltatásainak ezért lett kiemelt fókusza, s mint ilyen került ma is - nem először és nem utoljára - napirendre.

Tőlünk keletre már mozgolódnak

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége javaslatot tett a termelő és szolgáltató vállalkozások közötti közvetlen gazdasági együttműködés erősítésére - hívta fel a figyelmet Koji László elnöke. Ennek formája a külföldi cégekkel kötött vállalkozási szerződéses keretben történő szervezett munkavállalók fogadása. Az építésügy területén ukrán és fehérorosz székhelyű cégek mutatnak érdeklődést ilyen irányú együttműködésre, ami mindkét fél számára üzletileg előnyös lehet. .

Tavaly júliustól egyszerűsödött a külföldiek munkavállalási feltételeinek engedélyezési procedúrája, így akár már 10 napon belül szakképzett dolgozóhoz juthatnak a magyar cégek mondta Puskár Szabolcs, a HSA Kft. kiemelt partnerkapcsolati vezetője. A társaságnak Beregszászon, Ungváron és Kijevben is van irodája. Innen intézzük a toborzást, majd az import munkaerő jogi lépéseit: a tartózkodási engedélyt, munkavállalási engedélyt, taj-kártyát, adószámot. Úgy látjuk, az ukrán munkavállalók megbecsülik a magyarországi munkahelyeket, szakképzettek és jól dolgoznak. Fiatal párok érkeznek jövőbeli terveik megvalósításához - mondta Puskár.