A budapesti közbringarendszer 2014-ben indult, azóta több eleme felett elszállt az idő. Pár évvel az indulása után közel felére esett vissza a bérlések száma, ami csak részben volt felróható a közben megjelenő konkurenciának, az elektromos rollereknek.

Sokan kritizálták az igencsak szívósra tervezett, és éppen ezért nehéz konstrukciót, a defektbiztos, ámde emiatt puha, a tekerést megint csak nehezítő gumikat - olvasható a portálon.

Az online regisztráció hiánya, valamint az, hogy szerződést csak személyesen, ügyfélszolgálaton lehetett hosszabbítani, nem igazán kedvezett az elterjedésének.

"El kellene kerülni a több hónapos leállást, nemcsak azért, mert ciki, hanem mert az ismét egyre ijesztőbb koronavírus-helyzetben minden lehetőséget meg kellene adni a budapestieknek, hogy kerékpárra ülve elkerülhessék a fertőzésveszélyt" - mondta a Pesti Hírlapnak Halász Áron, a Magyar Kerékpárosklub elnökhelyettese.

"Az is kár, hogy az új rendszerrel nem lépnek meg egyúttal egy bővítést is, pedig a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban megtervezték az óbudai bővítést közel 20 állomással és a hozzá kapcsolódó utakkal. A leállás is jobban eladható volna, ha nem az lenne a fő üzenete, hogy kevesebb bicikli lesz, hanem az, hogy nagyobb terület." - tette hozzá.

A BKK által kiírt új üzemeltetési tenderrel a cég nem eszközöket csak szolgáltatást vásárol majd.

A nyertes ajánlattevőnek a teljes háttérrendszert - szoftvert és hardvert - biztosítania kell, ahogy a 2000 kerékpár elhelyezésére alkalmas 158 gyűjtőállomás üzemeltetését és az 1200 kerékpárból álló flottát is. A kerékpárokkal szemben elvárás lesz, hogy könnyebbek legyenek az eddig megszokott Bubiknál.