Veszélybe került az idei gabona- és repcetermés

Visszavetheti a gabona- és repcetermés mennyiségét a tartós csapadékhiány, mivel az elmúlt egy hónapban mindössze 4-44 milliméter eső esett az országban, ez 50-80 milliméterrel kedvesebb az ilyenkor megszokottnál - közölte Petőházi Tamásm, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) osztályelnöke az MTI érdeklődésére.
Domokos Erika, 2020. május 7. csütörtök, 20:54
Fotó: Reuters - A kép illusztráció.

Tavaly decemberben kiváló állapotban voltak az őszi vetések, jelenleg viszont jelentős bokrosodási problémák jelentkeznek a csapadékhiány miatt. A repce alacsonyabb az átlagosnál, és kevesebb rajta az elágazás - mondta Petőházi Tamás.

Gáspár Ferenc, a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke is terméscsökkenésre számít az aszály miatt a megyében. Az őszi kalászosok szárának mérete a kevés csapadék miatt arányaiban kisebb a tavalyihoz képest, az őszi káposztarepce fejlettsége is gyengébb a vártnál. Az általa képviselt területen jelenleg a tavaszi növények mellett gondoskodnak az őszi vetésű kultúrák védelméről is.

Pusztavámi Márton, a NAK Vas megyei elnöke szintén a komoly csapadékhiányt emelte ki, és hozzátette, hogy Vas megyében is a repce van a leggyengébb állapotban.

Rácz Imre, a NAK Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke szerint több hónap csapadéka hiányzik a föld termő rétegéből, a májusi eső nem lesz képes a már kikelt növények, kalászosok fejlődését olyan mértékben segíteni, hogy az év jó eredményt hozzon.

A tavaszi vetésű gabonák különböző képet mutatnak. Több területen újravetésre, illetve későbbi vetésű növényre váltásra lesz szükség. A tavaszi árpának és a zabnak nem kedvezett a száraz tavasz, emellett egyes repcetáblákon megfigyelhető a március végi-áprilisi fagyok hatása - tette hozzá Rácz Imre.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

znojmo, 2020.05.08 08:03

A repce területe nem nagy. A búza mág hozhat jó termést, de ha nem hoz akkor meg az árak mennek fel. Láttam már olyat, hogy a nagy szokásos sírás rívás elégedettségre váltott.
Az árak felmentek, keresleti piac alakult ki, a szárítási költség elmaradt. Kevesebbet kellet szállítani, kevesebb raktár kellett stb.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

narancsragacs, 2020.05.08 06:45

Támadnak a magyar mezőgazdaság fő ellenségei.Tavasz nyár ősz tél :))))
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html