A hírügynökség budapesti irodájának küldött írásos válaszában a magyarországi irodavezető hangsúlyozta: "mint korábban már kifejtettük, szerintünk a költségvetési kiigazító intézkedéseknek a kiegyensúlyozott konszolidációra kell összpontosítaniuk ad hoc adóintézkedések helyett. Ez fenntartható módos segíthet a költségvetési hiány csökkentésében, strukturális reformokkal kombinálva pedig magasabb és inkluzívabb növekedést lehet elérni. A múlt héten bejelentett intézkedések viszont nincsenek összhangban e célkitűzésekkel."

Az IMF magyarországi képviselője a Napi Gazdaság Online-nak a tárgyalások megszakadását és annak a magyar sajtóban megjelent körülményeit firtató kérdéseire szintén e-mailben közölte: "általános szabályként a Valutaalap nem kommentál pletykákat".

A héten a magyar sajtóban több helyen írtak arról, hogy az IMF zokon vette a kormány Valutalap-ellenes kampányát, az origo.hu pedig pénteken arról írt, hogy a médiakampány az utolsó csepp lehetett a pohárban, elmérgesedett a viszony az IMF és a magyar kormány között és a Valutaalapnál már csak akkor fognak foglalkozni Magyarországgal, ha gyökeres gazdaságpolitikai fordulatot látnak. A portálnak nyilatkozó források beszámolóiból pedig az origo.hu szerint az is kirajzolódik, hogy az IMF gyakorlatilag megszakította a tárgyalásokat Magyarországgal.

Varga cáfolt

Varga Mihály, a hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken az MTI-nek kijelentette: egyáltalán nem szakadtak meg Magyarország és a Nemzetközi Valutaalap (IMF), illetve az Európai Bizottság között zajló hiteltárgyalások, a nemzetközi szervezetek jelenleg a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett költségvetési egyenlegjavító intézkedéseket értékelik.

A magyar főtárgyaló pénteken egy budapesti kerekasztal-beszélgetésen továbbá kijelentette: lehet megállapodás a magyar hatóságok és a nemzetközi szervezetek között, de a magyar kormánynak is vannak feltételei. Mint mondta: a magyar kormány mind az Európai Bizottságnak, mind a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) megküldte a nemzetgazdasági miniszter által bejelentett kiigazítási lépéseket. Ezeket most értékelik a nemzetközi szervezetek, és az Európai Bizottság november 7-én közli új makrogazdasági előrejelzéseit.

Talán jelzik, hogy tovább tárgyalunk-e

Varga szerint az IMF és az EU "valószínűleg november eleje-közepe táján jelzi, hogy hogyan gondolják: tovább tárgyalunk vagy nem tárgyalunk tovább".

A miniszter szerint a tárgyalások sorsa azon múlik, hogy mennyire értik meg Brüsszelben és Washingtonban, hogy ennek a kormánynak van saját elképzelése, saját programja, és egy hitelmegállapodással hozzá lehet tenni ehhez a programhoz. Ha ezt nem ismerik fel, akkor nagyon sokáig fognak húzódni a tárgyalások, és a végén nem lesz eredmény. "Mi azon vagyunk, hogy legyen megállapodás" - jelentette ki Varga Mihály.

Már csak 50 százalék az esély

A Reuters az IMF-tárgyalások kimenetelével kapcsolatban megjegyzi: azon az elemzők többsége, akik még januárban létfontosságúnak gondolták a megállapodást, már csak 50 százalékos esélyt adnak annak, hogy ebből lesz is valami, de még a legoptimistábbak is azt gondolják, hogy ha lesz is megállapodás, az nem születik meg 2013 előtt.