A "bazális" implantátumok szakmai háttere és tudományos dokumentációja is sok szempontból nem mondható hitelesnek"- olvasható a hivatalos szakmai állásfoglalásban, mely arra is kitér, hogy nincsenek objektív és elfogulatlan vizsgálati eredmények, melyek alátámasztanák a gyártó és a forgalmazók által hangoztatott előnyöket. A Szakmai Kollégium arra is rávilágít, hogy a "bazális" fogászati implantátumok nem felelnek meg a korszerű, modern implantológia alapelveinek.

A módszert Nyugat-Európában sehol nem alkalmazzák, mert nem felel meg a legelemibb szakmai szabályoknak sem. Hazánkban a szakma tiltakozása ellenére, a szabályozás hiányosságai miatt terjedhetett el. Ehhez hozzájárult a fogorvosok egy részének tájékozatlansága a bazális implantátumokkal kapcsolatban, valamint az alacsony ár - melyért később súlyos árat fizetnek a betegek.

A legnagyobb problémát az jelenti ezeknél az eseteknél, hogy a beültetett implantátum körül teljesen felszívódik a csont. A nagyon vékony, keskeny állcsontba beerőltetett rendszereknél a terhelés következtében a még meglévő, rendelkezésre álló csont is megsemmisül. Így az elvégzett beavatkozás pont az ellen hat, amelyen eredetileg segíteni kellene - hívja fel a figyelmet Czinkóczky Béla, szájsebész.

Amikor valaki fogászati implantum mellett dönt, kérdezze meg a fogorvosát az általa alkalmazott technológiáról és mondjon nemet a bazális implantátumra - tanácsolja Czinkóczky Béla.

Eddig az is súlyosbította a "bazális" implantátumok körüli problémákat, hogy a Szakmai Kollégium hivatalos állásfoglalásának megjelenéséig, tudományosan teljesen megalapozatlan, és hibás következtetéseket tartalmazó, anatómiai ismeretek teljes hiányáról árulkodó ajánlások sorozatát tartalmazó "szakcikkek" jelenhettek meg szaklapokban, amelyek az említett módszert népszerűsítették. A Szakmai Kollégium nyilvános állásfoglalása viszont az eddig fennállt visszás helyzetet is megszűnteti, hiszen rövid időn belül várhatóan legálisan sem hirdetni, sem használni nem lehet ezeket az implantátumokat.