Nem a törvény módosításával, csupán egy kormányrendelettel tolták ki az új egészségügyi szolgálati jogviszony megkötésének határidejét három hónappal. A módosítások jó része már ismert, Pintér Sándor belügyminiszter ugyanis pénteken levélben tájékoztatta a politikai pártok vezetőjét és a Magyar Orvosi Kamarát a kormány által elfogadható, korábban tett módosító javaslatokról - írja a Népszava.

Nincs felmondás veszélyhelyzet alatt

A Magyar Rezidens Szövetség gyors elemzése szerint az új munkaszerződéseket 2021. március 1-éig kell megkötni. Az új bértábla szerinti béreket pedig már januártól a normál fizetési napon folyósítják. a veszélyhelyzet alatt az egészségügyi dolgozó nem mondhat fel.

A másodállásokat az új munkaszerződés pillanatától engedélyhez kötik. Ha valaki az állami munkahelye mellett másutt is dolgozna, úgy a megyei kórház, az országos intézetek esetében pedig az országos kórház-főigazgató engedélyét kell kérnie, míg az egyéb egészségügyi intézményekben dolgozóknak szintén a megyei kórházak vezetőinek hozzájárulásra van szüksége.

A szakmai szervezetek kérésének megfelelően a kirendelés maximális időtartama (az eddig is lehetséges, bár a Covid-járvány előtt sosem alkalmazott) 44 munkanap lesz, ezt, a Rezidensszövetség javaslatát elfogadva, nem naptári évre, hanem folyamatos 12 hónapra kell számítani. (Így nem lehet valakit év végén, majd következő év elején egybefüggő 2x44 napra kirendelni.) A kirendelés idejére járó magasabb bért, a korábbiakkal ellentétben nem jogszabály rögzíti, hanem az országos kórház-főigazgató dönt róla.

Nőgyógyászokról nincs szó a rendeletben

A korábbi rendelet-tervezetben még a szülészek- nőgyógyászok számára hagytak volna kiskaput, hogy állami kórházban is elláthatnák a magánbetegeiket, ez a most megjelenő jogszabályban már nem szerepel, az esetleges kivételről később külön jogszabály készül.

Szintén nincs szó az új jogszabályban arról sem, hogy a most még személyes közreműködő vagy egyéb vállalkozási formában a kórházakban, szakrendelőben dolgozók 2022 végéig automatikusan dolgozhatnak/ügyelhetnek. (Sok helyen ilyen munkaviszonyban alkalmazzák a hiányszakmákban dolgozókat, így például az aneszteziológusokat, ügyeleti teameket, a műtők személyzetét - jegyzi meg a lap.) A jövőben az országos-kórházfőigazgató kórházanként engedélyezheti az ilyen formában való munkavégzést, ehhez viszont határidő nem társul, tehát akár később is maradhat az egyedi engedély.

A kollektív szerződések 2021. január 1-jén mindenhol hatályukat vesztik.