Közeleg a határidő, ameddig a Nemzeti Eszközkezelő (NET Zrt.) ügyfelei visszaküldhetik azt a dokumentumot, amelyben nyilatkoznak, hogy meg akarják-e vásárolni az ingatlanjaikat. A NET Zrt. március 31-ig küldte ki a személyre szabott ajánlatait a mintegy 32,5 ezer érintettnek, akik 60 napot kaptak arra, hogy döntsenek. Sokaknál, akik korábban megkapták az értesítést, ez a határidő már le is járt.

A NET egyelőre nem nyilatkozott arról a Napi.hu-nak, hogy hányan küldték vissza a dokumentumokat, és milyen arányban választottak a felajánlott lehetőségek közül. Az adatokat folyamatosan dolgozzák fel, és június elején adnak konkrét tájékoztatást az eredményekről

Nagyon sok a kedvezmény

Az érintettek háromféle ajánlatot kaptak az eszközkezelőtől. Az egyik alapján egy összegben megvásárolhatják az egykor az eszközkezelő tulajdonába vett ingatlanjukat. A vételár rendkívül kedvező, hiszen az alapja az az ár, amelyet az eszközkezelő annak idején az ingatlanért kifizetett, de abból is adnak kedvezményt. Levonják belőle a 2018 végéig befizetett bérleti díjat. Egy átlagos eszközkezelős család 11 160 forintért tudta visszabérelni a lakását.

Az egy összegben vásárlók további kedvezményt kapnak. Ennek mértéke Budapesten és az agglomerációjában 15 százalék, ugyanennyi diszkontot kapnak a megyeszékhelyeken és megyei jogú városokban lakók, az egyéb vidéki városokban 25, a nagyközségben és a községekben 35 százalékot engednek el. Egy átlagos, 8 millió forintos lakóingatlant pedig a NET Zrt. egy korábbi közleménye szerint 3,6 millió forintért vásárolt meg.

A programba korán bekerült adósok így milliós nagyságrendű kedvezményben részesülhetnek, az ingatlanjaikat vidéken akár az eszközkezelő által fizetett ár feléért-kétharmadáért is megvásárolhatják. Egy annak idején 8 millióra értékelt lakóingatlan 1,5-2 millió forintért most az övék lehet.

Részletfizetés is van

Aki ennyit sem tud előteremteni, hogy ismét tulajdonos lehessen az egykori lakásában vagy házában, az részletekben is fizethet érte. A vételár alapja továbbra is a NET által kifizetett összeg, amiből lejönnek a tavaly év végig befizetett bérleti díjak. Ez is több százezer forintnyi kedvezményt jelent a családoknak. A fizetendő részlet az eddigi bérleti díj, de maximum 360 hónap alatt ki kell fizetni az ingatlant. Ez az átlagos ingatlanárak és bérleti díj mellett tartható.

A harmadik lehetőség, hogy a család ott marad az ingatlanban az eddigi feltételek mellett, vagyis bérlőként. A bérleti díjuk ebben az esetben is alacsony marad, de nem kerül a lakás a tulajdonukba, és a jövőben sem vásárolhatják majd meg az ingatlant. Mindenképpen érdemes visszaküldeni a papírokat az eszközkezelőnek, azok ugyanis, akik ezt elmulasztják, csúnyán megjárják. A bérleti díjuk ugyanis a tavalyi háromszorosára emelkedik, és minden évben az infláció mértékével nő majd.