Vészhelyzet: tízmilliárdok hiányoznak az egészségügyi kasszából

A kormány idén 42 milliárddal kényszerül kiegészíteni az egészségügy erősen alultervezett költségvetését - számolt be a Népszava.
Domokos László, 2017. szeptember 18. hétfő, 08:05
Fotó: Napi.hu

Csak extra támogatással tartható fenn a magyarországi egészségügy működése: a kormány idén ősszel mintegy 42 milliárddal kényszerül kiegészíteni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) költségvetését azért, hogy ne kelljen félbeszakítani egyetlen beteg terápiáját sem - írta a napilap. Az összeg hetedére, mintegy 6,4 milliárd forintra a kórházak és a szakrendelők zavartalan működtetéséhez van szükség.

Az idén a "megszokotton" felül extra hiány is keletkezett miután a kormányzat év közben adott plusz forrást a szakrendelőknek, hogy több egynapos ellátást végezhessenek, így megtakarítva a drágább kórházi kezeléseket. A járóbetegen végzett ilyen műtétek aránya azonban hiába nőt 63 százalékkal, mert a kórházak teljesítménye nem csökkent ennek arányában.

A gyógyszerkassza szintén évről-évre kiegészítésre szorul, idén 28 milliárddal, és csak azért ennyivel, mert a gyógyszergyártók júliusig már hozzájárultak a gyógyszerek támogatásához csaknem 40 milliárd forinttal - írta a Népszava.

Kép forrása: Pixabay.com

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Hun Atilla, 2017.09.18 13:19

@na4: ...mert az orvos báróknak így éri meg.
Ha baj van lehet a beteget az államiba küldeni.
Az orvos bárókat a fidesz sem meri megregulázni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

na4, 2017.09.18 10:44

Ennek se vége, se hossza, hömpölyög a pénzünk az egészségügybe, a minőség eközben a padlón. Az egészségügyet privatizálni kell, ennek így semmi értelme.Mi nagyritkán magánklinikára járunk. Ott tisztaság, rend, normális, udvarias személyzet, jó felszereltség, és 0 hálapénz. Ott miért működik?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html