Az 1980-as évek óta hatvan település lehetett Európa Kulturális Fővárosa, hiszen ugyanazon éven belül általában több város is viselheti a címet - mondta Zupkó Gábor, az Európai Bizottság (EB) magyarországi képviseletének vezetője. 2023 különleges esztendő lesz: akkor egyetlen település lesz Európa Kulturális Fővárosa.

Magyarországon az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) tette közzé a felhívást, amelyen hét város - Debrecen, Eger, Gödöllő, Győr, Székesfehérvár, Szombathely és Veszprém - indult. Közülük februárban választotta ki a szakértői bizottság a három döntőst: Debrecent, Győrt és Veszprémet.

Az EB szakértői mindegyik pályázó települést felkeresték és a nyertes kiválasztásánál figyelembe vették többek között a jelölt városok kulturális stratégiáját, a pályázatok kulturális tartalmát, a projektek európai dimenzióját, a városok pénzügyi és szervezeti kapacitását, valamint a tervezett társadalmi hatásokat is - számolt be az értékelési szempontokról.

A bizottság ajánlást tesz, melynek figyelembevételével Magyarország kormánya hozza meg a hivatalos döntést.

Rengeteg nagyszerű kezdeményezéssel, haladó gondolattal találkoztak mindhárom döntős város pályázatban. Nehéz feladat volt döntést hozniuk, mert Debrecen, Győr és Veszprém is megérdemelné a rendezés jogát - mondta Aiva Rozenberga, a testület elnöke.

Mindhárom város megérdemelné, hogy elnyerje a címet - véli Krucsainé Herter Anikó, az Emmi kultúráért felelős helyettes államtitkár.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere az eredményhirdetés után elmondta: pályázatukban nagy hangsúlyt fektettek az összefogásra és csaknem kétszáz balatoni, valamint bakonyi településsel dolgoznak együtt az EKF 2023 programsorozat megvalósításában.Ez a siker nemcsak Veszprémé, hanem a balatoni és a bakonyi térségé is - hangsúlyozta, kiemelve: a Beyond címmel beadott pályázat nem csupán földrajzi, hanem társadalmi értelemben is az együttműködésről, az önkormányzatok, vállalkozások, civil szervezetek összefogásáról szól. Veszprém átérzi a felelősségét annak, hogy 2023-ban egyedül viselheti majd az EKF címet, ezért azon lesznek, hogy a régió értékei mellett az egész magyar kultúra gazdagságát megmutassák Európának.