Balogh Jánost egy titokban rögzített hangfelvétel buktatta le, amelyen az hallható, hogy fiktív kampányrendezvényeket akar lepapíroztatni egy vállalkozóval, akinek pénzt ajánl cserébe. A 2018-as országgyűlési választás előtt a Magyar Nemzet által közzétett felvételen Balogh a többi közt azt mondta: "nyilván több településen kellene csinálnunk kampányt papíron. Papíron. Nem kell megcsinálni semmit".

Két rendezvény kiszámlázásáért 3,5 millió forintot utalt volna Balogh a közpénzből működő Országos Roma Önkormányzat költségvetéséből - írta cikkében a 24.hu.

Balogh azt is megemlíti, hogy ez bevált csalási forma, és hozzátette, hogy az ibrányi romanapokon számla nélkül, zsebbe ad majd egy kis pénzt a vállalkozónak. Szó szerint azt ajánlotta:

ha ötszázat [500 ezer forintot] kapol kereken? Hármat [3 milliót] visszahozol nekem. (...) Gondold át, figyelj ide, lásd, hogy nem szarrágó vagyok, akkor kapol hatszázat. Tisztán.

Balról jobbra ment Balogh

A felvételen az is szóba került, hogy a valaha MSZP-közeli Balogh a körzetében inkább a fideszes Vinnai Győzőt támogatja a 2018-as parlamenti választáson a súlytalannak tartott DK-s és jobbikos jelölttel szemben, mondván, hogy a Fidesz-kormánynak hála 12 milliárd forint támogatás jön a városba. Balogh a Magyarországi Cigányszervezetek Fórumának (MCF) elnökeként még 2013-ban együttműködésre lépett az MSZP-vel, nem sokkal később azonban az MCF Balogh vezetésével a fideszes Farkas Flórián-féle Lungo Dromhoz csatlakozott. Akkor Balogh jelezte, hogy támogatja a jobboldali roma szervezet Fidesz-KDNP kormánnyal közös munkáját az ORÖ-ben, amelynek 2014-ig Farkas volt az elnöke. Az ügyről bővebben a 24.hu cikkében olvashat.