Vezetőt cserélt a magyar Aon Hewitt

Veres Rita került a magyarországi Aon Hewitt ügyvezető igazgatói posztjára, európai megbízatását megtartva. A poszton Balázs Györgyöt váltotta.
NAPI, 2013. március 4. hétfő, 10:08
Fotó: Napi.hu

Veres Rita lett az Aon Hewitt ügyvezető igazgatója 2013 elejétől, megtartva az Elkötelezettség szakterület európai vezetését. A szakember a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemen vezetés-szervezés szakon és marketingkommunikáció mellékszakirányon végzett.

Még 2000-ben csatlakozott a céghez gyakornokként, ezt követte a tanácsadói munkakör. Első vezetői kihivása a magyar Legjobb munkahely felmérés projektvezetői posztja volt 2004-ben, amelyet 2006-ban a felmérés közép-kelet európai kiterjesztése követett. Innentől egyenes út vezetett a nemzetközi karrierhez: egyre több regionális és globális projektmunka és feladat után 2009-ben kérték fel az üzletág vezetésére Európában. Ekkorra már a magyar szervezetben is a vezetés tagja volt, 2012 év végén pedig átvette a stafétabotot Balázs Györgytől, és a magyar cég ügyvezetője lett. Veres jelenleg a magyar iroda ügyvezetése mellett az Aon Hewitt nemzetközi elkötelezettség üzletágáért és projektjeiért felel Európában. Az elkötelezettség mellett munkáltatói márkaépitésre specializálódott.

A szakember fontosabb munkái az utóbbi időben:

- projektvezetőként dolgozott egy gyógyszeripari vállalat globális elkötelezettségmérési projektjében, továbbá támogatást nyújtott elkötelezési stratégiájának kialakításában, a komplex, nagyméretű szervezet egészére kiterjedő felmérés megtervezésében, illetve abban, hogy az adatokból végül cselekvési tervek szülessenek.

- projektvezetői szerepet látott el egy energiaipari vállalat több országra kiterjedő employer branding projektjében, továbbá segítette őket belső és külső munkáltatói arculatuk feltérképezésében, ezzel hozzájárulva egy impozáns nemzetközi brand kialakításához.

- részt vett számos Employer Branding projektben, és támogatást nyújtott különféle szervezeteknek (a pénzügyi, telekommunikációs és termelő szektorban) a munkáltatói értékígéret meghatározásában, a külső vonzerő és belső büszkeség növeléséhez vezető út feltérképezésében.

- részt vett számos elkötelezettség növelési projektben, ahol az ügyfeleket a vonzó jövőkép és hosszú távú tehetség menedzsment kialakításában segítette.

- részt vett egy jelentős nemzetközi bank komplex vezetői kompetencia felmérési projektjében (több mint 50 felső és középvezető résztvevő).

HOZZÁSZÓLÁSOK