Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Minden, ami a SZFE-n jelenleg történik, a baloldali pártok szervezésében és politikai irányításával valósul meg - véli az MTI szerint Vidnyánszky Attila, az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumának augusztusban kinevezett elnöke, aki kedden az EP szakbizottságának online vitáján mondta el véleményét az SZFE-én kialakult helyzetről.

Upor László, az egyetem volt rektorhelyettese ugyanakkor azt hangsúlyozta, hogy az SZFE sosem politikai színben lépett fel, követelései mindig az intézményi autonómia védelmében szóltak.

Vidnyánszky: baloldal és kirekesztés

Vidnyánszky szerint az SZFE helyzetének kérdése az első pillanattól kezdve politikai színezetet kapott. Október 23-án nem azért tüntettek 15 ezren, ha ugyan voltak annyian, hogy szolidaritást vállaljanak a diákokkal, hanem mert a baloldali politikai pártok kampánynyitó eseményt tartottak - mondott meglepőt az SZFE élére kinevezett Vidnyánszky, aki a Nemzeti Színház és a Teátrumi Társaság vezetője is. A kuratóriumi elnök megismételte az a feltevését is a hvg.hu tudósítása szerint, hogy "a hallgatókat a baloldali politikusok régóta eszköznek használják, hiszen ismert baloldali mozgalmárok tanították ki őket a nyáron egyetemfoglalásra". (Ezzel a hallgatók által szervezett nyári egyetemre utalt.) Úgy gondolja, valójában nem az 500 hallgató, "hanem az a mag, akit erre kiképeztek" volt az, amely nem fogadta el az egyetem általuk készített alapdokumentumait. (Ezzel elvonták az egyetem szenátusának jogköreit, a rektorválasztástól az osztályindításig - a szerk.)

Vidnyánszky méltatlannak tartja, hogy a média túlzottan kiemeli a kereszténységre tett utalásait, pedig az számára "a nyitottság, a befogadás metaforája". Ezzel a gondolattal szembeállította az egyetemet, mondván, ott olyan szintre jutott a kirekesztés, hogy mára két-három színházból kerül ki a tanári gárda jelentős része - idézte a rendező-direktort a hvg.hu. Vidnyánszky Attila közölte: készek a tárgyalásra, de "ehhez első körben az kéne, hogy a teljesen jogszerűen kinevezett kancellárt a diákság beengedje az egyetemre, mert aggasztóak az onnan érkező hírek".

Ennek bizonyítására az egyetem épületén belül készített képeket emelt a kamera elé, amelyeken például egy palackokkal teli konyhaasztal, egy dobozokkal teli raktár és egy másik konyhai kép volt látható. A képekről közölte: "az egyetemen uralkodó anarchia ahhoz vezetett, hogy már tűzoltósági szempontból is veszélyes a helyzet".

Upor: Kikényszerített átalakítás alatt az SZFE

Upor László, az egyetem lemondott rektorhelyettese és tanára azt mondta, hogy az SZFE-nek "kikényszerített átalakuláson kellett keresztülmennie", amelynek végén "elveszítettük azokat a garanciákat, amelyek az autonómiát biztosítják", noha azt az európai alkotmány szerint is garantálni kell.

"Valóban számos egyetem hasonló átalakuláson ment át, de van egy kis csavar abban, hogy magánfenntartásúnak nevezzük az egyetemet: a fenntartó alapítvány fékek és ellensúlyok nélkül kap közpénzt". Ezért Upor szerint ugyan valóban nő az autonómia, de csakis a kuratórium, nem pedig az egyetem autonómiája. És mivel a kuratóriumot közvetlenül a minisztérium és a kormány nevezi ki, "megvan az esély, hogy a kuratórium beavatkozik az egyetemi életbe. És a mi esetünkben a kuratórium ki is használta ezt a lehetőséget: elvették a szenátus jogait például a rektor és osztályvezetők kinevezésére, azaz megfosztottak bennünket az önrendelkezéstől" - idézte Uport a hvg.hu.

A volt rektorhelyettes beszélt arról is, hogy bár valóban voltak "úgynevezett tárgyalások" az egyetemmel, ezeken egy kérésüket sem hallgatták meg, a véleményüket soha nem vették figyelembe, a kuratórium pedig kizárólag közlemények útján kommunikál velük és "akár egy nap alatt is megváltoztatják a szabályokat". Emlékeztetett: "A múlt héten arrogáns módon próbálták megoldani a problémát, mégpedig úgy, hogy a kancellár lekapcsolta az internetet és bezárta a termeket az épületben." Megszólalását azzal zárta: az egyetem nem fogja feladni a küzdelmet.

Diákvezető: nem tárgyaltak a szenátussal és a diákokkal

A diákok képviseletében Milovits Hanna, az SZFE diákönkormányzatának elnöke méltatlannak nevezte az egyetem struktúrájának átalakítását, mert a kormány képviselői nem tárgyaltak senkivel az SZFE előző vezetéséből és a diákokkal sem.

"A jövőnkről és a munkatársaink jövőjéről kizárólag a kormány által létrehozott testület dönt, és ebbe nincs semmi demokratikus beleszólásunk, pedig mi csak olyan kereteket szerettünk volna, amelyben nyugodt körülmények között folytathatjuk az oktatást. Így kénytelenek vagyunk fenntartani a blokádot, mert nem garantált az autonómia, sőt, időközben minden termet lezártak előttünk, azt is, ahol a döntéshozó testületünk ülésezett" - idézte Milovits Hannát a hvg.hu.

A diákok képviselői szeretnének tárgyalni a minisztériummal, de csak ha egyenlő félnek tekintik őket, és és garantálják az egyetem autonómiáját. A vádakra reagálva közölte: "A tanáraink sosem manipuláltak bennünket, mi az akadémiai szabadságért tüntettünk, ami sokkal egyetemesebb érték, mint a pártpolitika."

György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára szerint a magyar felsőoktatás megújításának részeként, az alkotmánnyal és a hatályos törvényekkel összhangban véghezvitt modellváltás előtt több mint tucatnyi alkalommal folytattak konzultációt az SZFE vezetőségével. A modellváltás az intézmény számára több autonómiát biztosít, emellett négyszeresére emelkedik az egyetem költségvetési támogatása - írta az MTI. (Upor László volt rektorhelyettes és az egyetem tanára ehhez megjegyezte: az újonnan kinevezett kuratóriumnak van autonómiája, nem az intézménynek.)