Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt napokban a Hableányt elsüllyesztő Viking Sigyn szállodahajó Passauból indulva, budapesti végállomással hajózott Dunán. A Vessel Finder vasárnap 22:30-as érkezést valószínűsített, amely megfelelt Viking Cruises "Danube Waltz" fantázianevű dunai túra programjának.

Ez egy 8 napos, összesen 6 várost (Passau, Linz, Krems, Bécs, Pozsony, Budapest) érintő túra. A Napi.hu pár napja képeket is közölt a Linzben veszteglő hajóról, amely körül igen nagy volt a mozgás. Ez arra utalt, hogy a hajó utasokat szállít. Ennek azért volt jelentősége, mert a Sigyn-t röviddel a baleset után a magyar hatóságok útjára engedték arra hivatkozva, hogy minden szükséges bizonyítékot begyűjtöttek róla. Ez nem nyerte el mindenki tetszését, ugyanis korábban a dél-koreai diplomácia is azt kérte Magyarországtól, hogy segítsenek a hajó lefoglalásában. Emellett Magyar György ügyvéd, a két magyar áldozat családjának jogi képviselője is úgy vélte, hogy nem volt jő ötlet egy tömegszerencsétlenséggel érintett hajót útjára bocsátani.

A Vessel Finderen mindenesetre vasárnap a hajó úticélját Budapestről Visegrádra változtatták, a tervezett érkezést pedig hétfő 7:30-ra módosították. (A hajókövető oldalon október 6 szerepel, de ez vélhetően csak a dátumformátumból adód hiba és valójában 6. hónap 10-ét jelent.

A módosítás okát nem közölték, mint ahogy az sem derül ki, hogy az utasok miként jutnak majd el Budapestre. A Vessel Finder szerint egyébként Budapesten jelenleg is vannak szállodahajók.